Tóth Orsi: Valami matekozik odafent

Tóth Orsi egy hónapja a Berlinalén megmutatta magát a világnak, azóta itthon van és folyamatosan dolgozik. A Deltából ismert 27 éves színésznő mesélt a berlini felhajtásról, a rajongókról az éjjel-nappaliban, a bulvár határairól, valamint arról, hogy amikor a munkán jár az esze, nem tud másra odafigyelni. Orsi azt tanácsolja a figyelmetlen nézőknek, hogy inkább maradjanak otthon, a kollégáknak pedig, hogy panaszkodás helyett verjék a seggüket a földhöz.

- Hogy telnek a hétköznapok?

- Melózok non-stop. Egyik próbáról ki, másikra be.

- Lehet ezt bírni?

- Nehezen. Idegileg jobban, mint fizikailag. Szeretnék már nyolc órát aludni egyszerre.

- Azért a bulik is odatesznek, nem?

- Nem nagyon bulizok. Néha amikor éjfél körül végzek, és úgy érzem, hogy úgysem fogok tudni elaludni hajnalig, és nincs erőm bármi mást csinálni, akkor két óra alatt rövidre zárom magam. Aztán másnap reggel felkelek, és csinálom tovább.

- Mennyi felkészülést igényel egy-egy szerep?

- Igyekszem belemenni. Azért csinálom, mert érdekel, és a szöveg csak egy dolog. Szerencsére most egyik melóm sem olyan, amit azért kellett volna, hogy elvállaljak, mert megélhetés, hanem azért, mert érdekel. Szóval sok.

- Az érdekel, hogy végül mi jön ebből le? Mennyire élő a kapcsolatod a közönséggel?

- Hát a barátaim, meg akik fontosak, azok mindig elmondják a véleményüket. Aztán persze olyanok is, akikre nem vagyok kíváncsi. Nem az a rész érdekel, hogy jó voltál, vagy nem voltál jó. Az érdekel, amit ő azért gondol, mert én valamit csináltam. Amit belőle ez kiváltott, az érdekel.

- Magadat visszanézve érzed ezt?

- Nem nézem magam soha. Rosszul vagyok a saját fejemtől. Ha meghallom a hangom, kifutok a teremből. Tükröm sincs otthon, csak egy nagyon pici.

- Ez hogy egyeztethető össze azzal, hogy mindenki másnak viszont megmutatod magad?

- Simán. Én meg egész nap magammal vagyok. De a külsőmmel nem kell foglalkoznom, azzal nincs dolgom. Pont elég a belső. Nem gondolom, hogy egy színésznek szépnek kell lenni. Nem törekszem se a szépségre, se arra, hogy szeressenek mindig. Ezek a dolgok hamisak. Ha pattanása van az embernek, az is hozzá tartozik, és akkor mi van? És ha bőg és folyik a taknya, akkor mi van?

- Ha egy ilyen sűrű időszakból elszökhetnél pihenni...

- Haza, haza.

- Mikor voltál utoljára otthon?

- Karácsonykor. Előtte meg szeptemberben. Nagyon nehéz, mert persze beszélünk anyukámmal, de most mit mondjak két hónap után a telefonba, mikor van öt percem?! Tudom, hogy ez neki nagyon nehéz, egyáltalán nem irigylem. Tudom, hogy tökre vár. Megyek. Amint tudok, megyek.

- Mit csinálsz majd otthon?

- Alszok. Meg elviszem a kutyát. Hál' istennek kinn lakunk a világ végén. Erdő van, víz, meg fű. Fát kell vágni. Meg össze kell gereblyézni. Meg kell szerelni a kerítést, ilyenek.

Nézz még több képet Tóth Orsiról! | Fotó: Pályi Zsófi

- A válság érint?

- Én a dolgomat sohasem a pénzért csináltam. Persze most mindenütt megy a sírás, de szerintem inkább a seggünket kéne a földhöz verni, hogy vagyunk. Az emberek gyakran elfelejtik azt, hogy bármilyen szar, azért gondoljunk már bele, mennyire kurva jó nekünk.

- Mit jelentenek neked a díjak? Hazai vagy külföldi elismerés a jobb?

- Mindig tök jó érzés, ha azt mondják, hogy jó vagy. Otthon is örülsz, ha megdicsérnek. Kinn tök más, mert ismeretlenül kapod. Jó tudni, hogy nem azért ismernek el, mert öt éve látják a fejedet.

- Mi az, ami téged előre visz?

- Olyan dolgokat csinálni, amin gondolkodnak az emberek. Amivel tudok nekik adni valamit. Nem akarok csak azért csinálni dolgokat, hogy csináljak valamit. Azért akarok dolgokat megmutatni, mert gondolok valamit, és azt gondolom, az fontos annyira, hogy lássák mások is.

- Szerepválasztáskor mindig ez alapján mérlegelsz?

- Csak ez alapján. Amikor kapsz valamit, érzed, hogy ezzel van dogod, vagy nincs. Hogy tied-e az anyag. Azt kell, hogy érezd. Ha nem érzed, akkor nem kell, akkor van más, akié, akkor nem téged keres. Hogy magadat mutogasd, vagy pénzt keress, arra annyi minden más van.

Nézz még több képet Tóth Orsiról! | Fotó: Pályi Zsófi

- Szerepekkel, találkozásokkal, választásokkal kapcsolatban sokszor nagyon komolyan fogalmazol. Mennyire vagy fatalista?

- Hát úgy látszik, hogy nagyon. Nem tudom, lehet, hogy nekem csak így jöttek össze a dolgok, de szerintem valahogy így működnek. Vannak olyan dolgok, amik elkerülhetetlenek. Persze adódnak helyzetek, amikor az ember azt hiszi, hogy szabadon választ, de akkor sem, mert kiderül, hogy annak úgy kellett lennie.

- Nem tesz ez inaktívvá, lemondóvá?

- Nem, ellenkezőleg. Azt gondolom, hogy neked igenis tenned kell a dolgodat, de amit nem lehet elkerülni, az a tied, és az meg fog találni. Mindegy, hogy mennyire akarod sürgetni, vagy mennyire nem. Én ezt így éltem meg, saját tapasztalatból jött. Utólag persze olvas hozzá az ember, aztán nevet, hogy jé, ezt én is így gondolom.

- Mennyire része ez az életednek? Babonák, jelek?

- Nem hinném, nem figyelek ilyesmire, inkább utólag látom a dolgokat. Utólag jönnek felismerések, hogy mi miért történt, hogy ja, hát már az is amiatt, az is, az is azért történt. De a megérzéseimre, ha meghallom őket, azonnal hallgatok.

- Hiszel valami természetfelettiben?

- Van olyan biztosan. Valami matekozik odafent. De hogy az mi... Nem szeretném megfogalmazni, maradjon ez az enyém.