Orbán Viktor az európai és a magyar kihívásokról beszélt
2016. február 15. 12:58
A parlament tavaszi ülésszakát megnyitó, 13 órakor kezdődő napirend előtti felszólalásában Orbán Viktor kormányfő várhatóan nemzetközi vonatkozású kérdésekről is szót ejt majd, mivel a héten Prágába, Moszkvába és Brüsszelbe is ellátogat.
Ezeknek a megbeszéléseknek pedig a menekültkérdés mellett a brit EU-reform-javaslatok is témái lesznek.
Mint arról az Origo beszámolt, az egész EU-ra hatással lehet,
ha Brüsszel teljesíti David Cameron követeléseit, mert akkor a magyar kormány is benyújthatja a sajátjait.
Orbán elsősorban azt követelheti majd, hogy az EU kevesebb kontrolt gyakoroljon a magyar kormány belpolitikája és gazdaságpolitikája felett.
Beszédében a kormányfő alighanem vázolja majd, miről tanácskoztak a múlt héten a kormánypártok a lillafüredi frakcióülésükön: így talán kiderül, milyen jövőbeni tervekkel állna elő a kormány és a Fidesz.
Annyit Kósa Lajos frakcióvezető bejelentéséből már tudni lehet, hogy a Fidesz–KDNP parlamenti vitanapot kezdeményez a migrációról, a kötelező betelepítési kvótáról.
Az elmúlt napok eseményei után elképzelhető, hogy a kormányfő a politika mellett családi ügyekről is beszél majd. Legalábbis elképzelhető, hogy kitér azokra a hírekre, melyek szerint a turisztikai ágazat feletti állami befolyásnövelésben szerepet kaphat a lánya, Orbán Ráhel is.
Erről eddig csak Lázár János nyilatkozott a múlt heti Kormányinfón. Akkor azt mondta, Orbán Ráhel semmilyen állami tevékenységet nem végez, és semmilyen átalakításban nem vesz részt.
Beszédében Orbán Viktor üzenhet a pedagógusoknak is, akik az oktatási rendszer ellen tiltakoznak.
Mint arról az Origo beszámolt, az oktatás válsága miatt vonultak az utcára hétvégén a tanárok, de
a Kossuth térre meghirdetett demonstráció végül össztársadalmi tiltakozássá vált.
Ápolók, közalkalmazottak követeltek béremelést, diákhoz és tanárhoz méltó munkakörülményeket - a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete pedig sztrájkra szólított fel.
A miniszterelnök napirend előtti felszólalására minden frakció reagálhat majd. Az ülés ezután az interpellációkkal folytatódik - kétórás időkeretben. Ezután az azonnali kérdések és válaszok órája következik.
Elfoglalta helyét az elnöki pulpituson Kövér László, megkezdődött a tavaszi ülésszak első ülése.
Az ülés elején a képviselők megemlékeztek a közelmúltban elhunyt négy korábbi képviselőről, a szocialista Koleszár Lajosról, Komáromi Istvánról és Rimóczi Józsefről, továbbá az MDF-es Speidl Zoltánról.
Kezdődik Orbán Viktor beszéde.
Azért kért szót, hogy a képviselőket tájékoztassa a kormány nevében a legfontosabb kérdésekről - kezdte Orbán Viktor, előrebocsátva, hogy az újabb kori népvándorlásról és az ezzel kapcsolatos védelmi teendőkről is beszélni fog.
Jól teljesített az ország, meg is dicsérte beszédében a kormányfő a pénzügyminisztert, de azt is jelezte: ennyivel nem elégedett. A cél a nullás költségvetés: amelyben nem költ az ország többet, mint amennyit megtermel.
2015 végére 76 százalék alá sikerült szorítani az államadósságot - sorolta a sikereket a kormányfő.
A munkanélküliség a 2010 tavaszi 11 százalék körüliről tavaly év végére 6,2 százalékra csökkent - mondta Orbán, megjegyezve: 4,2 millió ember dolgozik, és
ha munka van, minden van, ha munka nincs, akkor semmi sincs."
Sikerült kivezetni az országot az adósrabszolgaságból, a magyar reformok működnek, a jövőre nézve pedig az új cél már a polgári Magyarország építése - mondta Orbán.
A kormányfő szerint a polgári berendezkedésű Magyarország megteremtésének gazdasági, költségvetési alapjait megteremtették.
Adócsökkentés, otthonteremtés és a családok megerősítése - ez a három eszköz Orbán szerint segít abban, hogy "léphessünk egyet előre".
111 ezer forint lesz a minimálbér, és 129 ezer forint a garantált bérminimum - ismertette a kormányfő a munkavállalók és a munkaadók megállapodását.
Orbán Viktor szerint a minimálbér reálértéken 5 százalékkal nőtt, amire 2002 óta nem volt példa Magyarországon.
Persze a béremeléssel "nem lehetünk elégedettek", az elégedetlenségre mindig lesz ok, de Magyarország elment a béremelések terén a lehetőségei határáig.
Az otthonteremtésről szólva Orbán megjegyezte: ez egyszerre gazdaságélénkítő lépések sorozata, és egyszerre a családok támogatását szolgálja. Külön kitért a csokra.
A kormány szeretné, ha az otthonteremtés nemzeti ügy lenne, ez Orbán Viktor személyes kívánsága is.
A 2016-os év legnagyobb kihívása nem gazdasági természetű lesz, hanem a migránskérdés - tért át egy új térmára, az "újabb kori népvándorlás" problémájára a kormányfő.
Arra is kérte Orbán Viktor a parlamenti ellenzéket - ahogy tette ezt korábban több vezető fideszes politikus is -, hogy szavazatukkal segítsék a magyar emberek biztonságát szavatoló törvénymódosításokat, így a terrortámadások elhárítását szolgálókat is.
Ezzel a kormányfő a kormány által még be nem nyújtott, de az előzetes ellenzéki nyilatkozatok alapján a kétharmados parlamenti többséget meg nem kapó hatodik alaptörvény-módosításra utalt. Erről az Origo itt írt részletesen.
Brüsszel válságkezelési tervét, ami a menekültek szétosztását célozza, Magyarország nem támogatja, és annak végrehajtásában ellenáll - mondta a kormányfő, szavait tapssal jutalmazták a kormánypárti padsorokból.
Magyarország megvédése a kötelező betelepítési kvóta ellen legyen nemzeti ügy - ajánlotta az ellenzéki pártoknak a kormányfő.
Újabb határzár építéséhez szükséges kapacitások előállítását rendelte el - jelentette be a miniszterelnök.
Minden frakció válaszolhat Orbánra - nyolc percben.
Schiffer András, az LMP frakcióvezetője reagál először Orbánra. A politikus szerint nem kérdés, hogy Brüsszel válságkezelő politikája megbukott.
De az is biztos, hogy többmilliós tömeget önmagában kerítésekkel megállítani nem lehet - tette hozzá.
Az offshore-lovagok kiseprűzését célzó LMP-s javaslatok támogatását és az amerikai–európai szabadkereskedelmi megállapodás elutasítását várja az LMP frakcióvezetője a parlamenttől.
A Mercedes profitkimentő magatartását bírálta Schiffer András, aki szerint a kormány által "nyakra-főre" kötött stratégiai partnerségi megállapodások "a magyar dolgozókat a globális nagyvállalatok cselédjévé teszik".
A kormány politikája, amely az oktatásból és az egészségügyből kivont pénzekből ad kedvezményeket a multiknak, csak gerjeszti a kivándorlást - állapította meg reagálásában az LMP frakcióvezetője.
A szombati budapesti, Kossuth téri tüntetésre utalva Schiffer megjegyezte: fordulat állt be, mert összefogást látott.
A Jobbik elnök-frakcióvezetője, Vona Gábor a kormányfői beszédre reagálva megjegyezte: Orbán Viktor ugyan sikerpropagandát folytat, de a GDP-arányos számok - összehasonlítva a régió országaival - ezt jelentősen árnyalják.
A Klik működésében a kormány hátraarcot csinált - mondta Vona, aki kitért a korrupció kérdésére is, mondván: egyre többeket irritálnak a társadalomban a kormányfő közvetlen környezetét érő korrupciógyanúk.
Megemlítette továbbá a dunaújvárosi gyilkosságban felmerült fideszes szálat és a Fidelitas-rendezvényen történt verekedést.
A Jobbik nevében Vona konstruktív ellenzéki magatartást ígért, de megjegyezte, hogy egyeztetni kell a tervezett alaptörvény-módosításról, mert bár a célja támogatható, egyes pontjai elfogadhatatlanok a Jobbik számára.
Gondoljunk bele, mi lett volna, ha Gyurcsány Ferencnek ilyen lehetősége lett volna 2006-ban, mint amit a kormány javasol most az alkotmánymódosítással - vetette fel Vona, aki szerint a kormány javaslata Észak-Korea irányába vinné el a dolgokat.
A Jobbik után a KDNP reagál: Harrach Péter frakcióvezető kapott szót. A politikus elismerően beszélt az otthonteremtésről és a családok támogatásának megerősítéséről.
A keleti embernek az otthonról sajátos véleménye van, ahogy a vendégről és a betolakodóról is - mondta Harrach Péter, aki szerint a vendég tiszteli a vendéglátót, és elfogadja köszönettel, amit kap, míg a betolakodó a vendéglátó gazda helyére kíván lépni.
A Nyugat sokáig tétlenül nézte a közel-keleti keresztények üldözését: 2015-ben több mint 7 ezer embert végeztek ki keresztény hite miatt - tért át egy másik témára Harrach.
Harrach Péter szerint menekültkérdésben Európában még rendet kell tenni a fejekben, mert a kötelezettség kettős: segítséget kell nyújtani az üldözötteknek, de meg is kell védeni magunkat.
Az MSZP reagálása következik: a mikrofonnál Tóbiás József pártelnök-frakcióvezető.
Jogosak a hétvégi budapesti tüntetés követelései - mondta Tóbiás József, aki szerint a kormány az elmúlt években leépítette az oktatási és az egészségügyi ágazatot, elvonta tőlük a forrásokat.
Vitanapot kezdeményez az MSZP az oktatásról, a pedagógusok 25 pontos követeléséről - jelentette be az MSZP elnök-frakcióvezetője.
Fejezze be a kormányfő a hazudozást az ellenzék politikájával kapcsolatban, továbbá fejezze be a nép ámítását - követelte az MSZP vezérszónoka.
Megsüvegelheti a kormányfő a pénzügyminiszterét, de a valóság az, hogy több millióan dolgoznak ugyan Magyarországon, mégsem élnek meg belőle - folyatatta Tóbiás József.
Van úgy, hogy a közakarat nem hajlik, hanem törik - figyelmeztette a kormányt az MSZP elnök-frakcióvezetője.
Még kér a nép, most adjatok neki - mondta Tóbiás, aki szerint ezt meg kellene fontolnia a kormánynak.
Időkeretének hátralévő mintegy tíz másodpercét Tóbiás József arra használta fel, hogy némán tisztelegjen a tüntetők előtt.
Kósa Lajos reagált utolsóként a kormányfő beszédére. Szerinte, ami a hazudozást illeti, Tóbiás József örülhet, hogy a hétvégén a tüntetők között nyugodtan sétálhatott a Kossuth téren, holott a szocialista kormányok döntötték romba.
Szerinte az MSZP-nek kellene bocsánatot kérnie a dolgozóktól több kormányon tett intézkedésükért.
A magyar emberek jövedelmi pozíciója most százszor jobb, mint az MSZP kormányzása alatt volt - reagált még Orbán helyett Tóbiásra a Fidesz frakcióvezetője. Kósa Lajos azt is megjegyezte, hogy az MSZP kormányzása alatt nem lehetett kimenni az '56-os forradalom évfordulójára úgy, hogy ne lőtték volna ki az ember szemét.
Ne üljünk fel annak a butaságnak, hogy Magyarországon túlságosan leterheltek a gyerekek - figyelmeztetett felszólalásában Kósa Lajos.
Szeretnénk sokkal nagyobb mértékben előremenni, de a gazdaság teljesítőképességét figyelembe kell venni - folytatta Kósa, aki bírálta felszólalása miatt az LMP-s Schiffer Andrást, mondván: Magyarország nem csak összeszerelő üzem.
Vona Gábornak csak annyit üzent Kósa, hogy a KGBéla-ügyben amíg nem tisztázza magát a Jobbik, addig ne beszéljen korrupcióról.
Viszonválaszában Orbán Viktor megköszönte a támogatást a KDNP-nek. Azt mondta, a kormány azon van, hogy megállítsa a népességfogyást a különböző családtámogatási támogatásokkal.
Nem engedek olyan csábításnak, ami a nyugat-európai mintákat tartja támogathatónak, mint például azt, hogy a népességfogyás ellensúlyozására telepítsünk be menekülteket - mondta Orbán Viktor.
A menekültek berúgták az ajtót, és azóta is folyamatosan jönnek - figyelmeztetett Orbán, aki beszélt az amerikai–európai szabadkereskedelmi megállapodásról is, ami szerinte egy szúnyoghálóhoz hasonlít. Olyan megállapodást viszont a kormány nem támogat, ami olyan elemeket tartalmaz, amelyek hátrányosak Magyarország számára.
Magyarországon 40 éven keresztül kommunizmus volt, ezért nem volt tőkefelhalmozás, úgyhogy nincs tőkénk, szüksége van az országnak külföldi befektetőkre - vázolta a problémát a kormányfő.
Az előttünk álló hét évben a gazdaságfejlesztési források 70 százalékát a magyar kis- és középvállalkozások kapják majd meg - mondta a kormányfő, megjegyezve, hogy a versenyképes nagyobb vállalkozások támogatására ezért külön programot kellett kidolgozni, hogy ők is megfelelő forrásokhoz juthassanak.
Schiffer Andársnak a 2016-os év tetszeni fog, mert jelentős források állnak majd rendelkezésre - mondta Orbán. A kormányfő az oktatás területén kapott kritikákat komolytalannak nevezte, mondván: nem kevesebbet, hanem többet fordítanak évről évre mind az oktatási, mind pedig az egészségügyi ágazatra.
Ennél a pontnál az MSZP soraiban bekiabálások, zúgolódás hallattszott, úgyhogy Kövér László házelnöknek kellett rendet tenni.
Aki azt állítja, hogy a mai Magyarország bármilyen hasonlóságot mutatna azzal a rendszerrel, amely ellen a rendszerváltáskor küzdöttek, az nem ismeri a valóságot - mondta Orbán Viktor, aki szerint nem fenyeget a kommunizmus visszatérése.
Itt megint a házelnöknek kellett rendreutasítani az ellenzéki képviselőket, mert bekiabálások kísérték a kormányfő szavait.
Terrorveszély esetén a hadsereget rendészeti feladatokra be lehessen vetni, ezt a tervet el kell fogadnia az ellenzéknek is - mondta az alkotmánymódosító javaslatra visszatérve a kormányfő.
Egy általános iskolai tanító és egy középiskolai tanár is mintegy egymillió forinttal keres ma többet, mint 2010-ben - sorolta a számokat az MSZP elnök-frakcióvezetőjére reagálva a kormányfő, aki szerint ő is örülne, ha ez még több lenne, de ez is komoly eredmény, amit szerinte nem a kormány, hanem a magyar emberek értek el.
Orbán Viktor megérti a pedagógusok 25 pontos követeléséből a 18 százalék körüli béremelésre vonatkozó kérést, de szerinte most először más területeken kell befejezni a béremelést, aztán folytatják majd. Ne helyezzék bérnyomás alá a kormányt" - ezt kérte a pedagógusoktól a miniszterelnök, aki viszonválaszát azzal zárta: kormányfőként ő továbbra is vállalja a felelősséget a döntésekért.
Véget ért a kormányfői napirend előtti felszólalása és az arra adott reakciók, így véget ér az Origo percről percre tudósítása is.
A parlament munkája a további napirend előtti felszólalásokkal, majd interpellációkkal folytatódik - kétórás időkeretben. Ezután az azonnali kérdések és válaszok órája következik.