50 Cent pocséknak találja új dalait

Vágólapra másolva!
Ezúttal 50 Centet senki nem vádolhatja mohósággal vagy a pénz túlzott hajhászásával, mivel a rapper elhalasztotta új lemezének munkáit. Új szólóalbumán dolgozva rádöbbent, hogy a friss dalok nem érik el előző alkotásainak szintjét.
Vágólapra másolva!

50 Cent úgy véli, hogy a Get Rich or Die Tryin' című lemezén lényegesen erősebb, jobb dalok szerepelnek, mint azok, melyeket az új albumára tervezett. A friss dalok vérszegényebbek, sótlanabbak, így a rapper egyelőre elhalasztja a lemez felvételét. "Meghallgattam újra az előző lemezt, és úgy gondolom, hogy túl kell szárnyalnom azt. Sokkal több előzetes felvételt kell elkészítenem, mint a Get Rich előtt" - elmélkedett a zenész.

50 Cent az is közölte, hogy a korábbi hírekkel ellentétben csak októberre várható az új albuma, addig viszont a G-Unit tagjai fognak újabb dalokkal előrukkolni. Ennek megfelelően Lloyd Banks és Young Buck nyár végére tervezgetnek egy-egy szólóalbumot.

"Nem csak rajtam van ekkora nyomás. Dr. Dre is hasonlót érezhet, neki is jobb lemezzel kell kijönnie, mint az előző. Én amúgy három nap alatt össze tudnék dobni egy lemezt, 12 számmal. De mivel egy olyan albummal kell előjönnöm, amely jobb, mint a korábbi, a felvételekhez több idő kell majd" - elmélkedett a rapper.