Kismamák kés alatt

Az Egyesült Államokban egyre gyakoribb, hogy az újdonsült anyukák plasztikai sebészhez fordulnak - így könnyen és gyorsan megszabadulhatnak a terhesség és a szülés okozta változás jeleitől. Van aki szerint ez az egyenes út a nőiesség és az önbecsülés visszanyeréséhez, mások viszont úgy gondolják, csak egy újabb - meglehetősen káros - divathullámról van szó.

Magyarországon a kérdés szintén aktuális - szó szerint húsba vágó. Bár a szike és az inplantátum (még) nem része a babakelengyének, nálunk is egyre többször látunk a gyermeke születése után bikiniben büszkén feszítő sztármamát. Az ő példájuk pedig hamar válhat társadalmi elvárássá. A közfelfogás szerint is szégyen sokáig viselni a felszedett kilókat, viszont érdem a szülés után hamar lefogyni.

Bár kismama-átszabó csomagot nálunk még nem lehet találni a plasztikai sebészek weboldalain, külön-külön mindhárom említett beavatkozás (mell-, haskorrekció, zsírleszívás) megrendelhető. Csomagok és marketingfogások sincsenek a palettán, bár a részletfizetés és hitel már mindenhol igénybe vehető - sőt, néhány helyen időnkét igazi "akciókat" is kifoghat a szépülni vágyó.

Nóri első és második gyermeke születése után nagyjából elégedett volt az alakjával, ám a harmadik babája után más volt a helyzet - először ugyan próbálkozott a hagyományos módszerekkel, de hosszas huzavona után mégis úgy döntött, kés alá fekszik.

"Teljesen tönkrementek a melleim. Olyanok voltak, mint egy-egy leeresztett léggömb" - meséli. "Annyira rondának láttam magam, hogy képtelen voltam tükörbe nézni. Levetkőzni még egyedül is utáltam. Nem éreztem magam nőnek."

A plasztikai beavatkozásra a férje beszélte rá. Bár őt nem zavarta a változás, így is szerette a feleségét, viszont elégedettnek, boldognak akarta viszontlátni. Nóri mellnagyobbító és -felvarró műtéten esett át, és azt mondja, bár idegenkedett ettől a megoldástól - ami drága volt és fájdalmas - mégis megérte, mert újra teljes értékű nőnek érzi magát.

"Inkább a gyerekkel foglalkozna..."

"Harminc éve a nők nem csináltak ebből ekkora ügyet" - mondja Ágnes, 57 éves angoltanár, aki két gyermeket szült. "A hetvenes években is volt kismamatorna, és senki nem akart elhízni, de nem volt elvárás, hogy egy anyuka a szülés után rövid időn belül újra bombázó legyen. Szóba jött akkor is a szülés utáni megváltozott alak, de csak az élcelődés szintjén."

"Inkább arra tettek megjegyzést, akin nem látszottak az anyaság jelei: hiába szült mégis úgy néz ki, mint a paszulykóró! Az asszonyos forma egyáltalán nem okozott gondot, sem a nőknek, sem a férfiaknak" - meséli Ágnes, aki nem nagyon tud felidézni az alakja megváltozásával kapcsolatos élményeket: "Nem erre koncentráltam, hanem a gyerekek körüli teendőkre. Most is úgy gondolom, nincs szebb, mint egy fiatal nő az egészséges gyermekével - akár husisabb az illető, akár soványabb."

Kincses Györgyi pszichológus azt mondja, itthon is egyre több nő fordul szakemberhez a szülés következményeként kialakult önértékelési zavarral. "Szülés után egy nőnek az anya- és a női szereppel is azonosulnia kell. Ha ezekben nem tud egyensúlyt teremteni, akkor előfordulhatnak problémák" - mutat rá a szakember. "Van, mikor az egyensúly az anya szerep felé billen, ilyenkor az anyuka elhanyagolja magát, egyáltalán nem foglalkozik a külsejével. Más esetekben éppen ellenkezőleg, csak a külsejével törődik, csak női szerepét hangsúlyozza továbbra is. Nehéz megküzdeni ezzel a kettős elvárással."

A nőknek ráadásul nemcsak a férjük kedvéért kell csinosnak lenniük, hanem dolgozó emberként a munkahelyükön is, teszi hozzá a pszichológus. "Az, hogy egy nő mennyire tudja elfogadni megváltozott alakját, nem csak rajta múlik, hanem a párján és a környezetén is" - mondja Kincses Györgyi.

Borbála úgy érzi, ha nincsenek mellette a barátai és a kedvese, akkor ő is igazi "önző hárpiává" vált volna a kisfia, Zsolti megszületése után.

"Szerencsére, volt aki visszarángasson a földre, amikor kezdtem olyan lenni, mint egy díva" - meséli Bori. "Pár barátnőmmel pont nagyjából ugyanakkor vártuk a gyerekeket, és viszonylag közeli időben szültünk. Velük később is összejártunk, és nagy röhögések mellett megtárgyaltuk, ki fér bele az M-es nadrágba, és kinek kell három számmal nagyobb melltartó. Ők, és a párom, aki igazi istennőként kezelt a fia születése után, rádöbbentettek, nem attól leszek jó anya és bomba csaj, hogy mekkora ruhába férek bele, vagy olyan feszes-e a hasam, mint egy tizenévesnek. A kilók pedig, mivel nem foglalkoztam velük, szép lassan elpárologtak. Időnként, még hiányolom is őket egy kicsit."