Umberto Eco megmutatja képregény-gyűjteményét

Magyarországi látogatásával egy időben jelenteti meg a neves olasz író legújabb. Loana királynő titokzatos tüze című regényét az Európa Kiadó. A rózsa neve és A Foucault-inga szerzője most nem a templomos lovagok vagy a középkori kolostorok misztikus világába kalauzolja az olvasót, hanem saját gyermekkorának padlására, ahol a második világháború előtti képregényekből és ponyva-olvasmányokból áradó nosztalgia úgy megigézi az írót, hogy elfelejti beleírni regényébe a tőle megszokott rejtélyt.

Félő, hogy Eco, a klasszikus idézetek bűvöletében élő filológus annyira belefeledkezett a számára egzotikus popkultúra katalogizálásába - és persze a nosztalgiába-, hogy nemcsak a krimit felejtette ki regényéből, hanem a cselekményt is. Legalábbis a tőle megszokott suspense, feszültség hiányzik, a kaland- és detektívregények elemei (rejtett szoba, titokzatos nevek) inkább csak hiányát hangsúlyozzák az izgalmas meseszövésnek. A titkok hamar kiderülnek, és újra uralomra törnek az ódon szekrényekből előkerülő füzetek képei. A quest, a nyomozás izgalmát elmossa a nosztalgia jóleső mámora.

Ha rejtélyre, misztikumra vagy nyomozásra számítunk, csalódni fogunk, de ha nem várunk többet, minthogy az antikvárius vagy a könyvtáros - és nem a tudós régész! - módszerével egy idős könyvmoly felderíti egy letűnt, de nem olyan távoli kor népszerű olvasmányait, akkor élvezettel fogjuk olvasgatni Umberto Eco legújabb regényét. Proust sütemény és cselekmény nélkül, az Amarcord Vegye-vigye és a nagy mellű trafikosnő nélkül. A csábítóan misztikus címben szereplő tűz nem annyira titokzatos, mint inkább sápadt, de el fogjuk tudni képzelni, mit olvastak esténként a vidéki olasz srácok az 1940-es évek elején.

Az író könyvei között - Umberto Eco milánói otthonában 30, bolognai lakásában 5, míg vidéki házában 10 ezer kötetet halmozott föl

Eco párhuzamos világai
Umberto Eco elmeséli egy esszéjében, hogyan szokott regényt írni. Először jön egy apró ötlet: például A rózsa neve esetében csak azt tervezte el, hogy ő bizony szeretne megmérgezni egy könyvtárban olvasó szerzetest. Az ötlet után jön a neheze: meg kell alkotni egy világot. Kedvenc történelmi alakoknak, szívéhez közel álló hősöknek, koroknak vagy helyszíneknek kell illeszkednie egymáshoz, ami olykor kivételesen csavaros cselekményt eredményez. A rózsa nevé-hez több száz labirintust és apátság-térképet rajzolt le helyszíni élmények és más rajzok alapján, hogy lássa, mennyi idejébe telik két szereplőnek, hogy egyik folyosóról a másikhoz érjen, mert ez a dialógus hosszát is meghatározza. Ennek a pontos, minden részletre kiterjedő világnak a megkonstruálása éveket vesz igénybe, anélkül, hogy akár egy sort is írna a regényből. A Loana királynő esetében a cím született meg legelőbb: egy régi képregény címe volt ez, amely gyermekként megfogta Eco képzeletét. Az emlékek ezután jöttek maguktól: ugyan Eco a második világháború alatt elveszítette gyermekkori könyveinek nagy részét, de felnőttként szorgalmasan kereste őket bolhapiacokon és antikváriumokban, mígnem majd az összeset megszerezte újra.