A szombati napon jórészt kaotikus riffek uralják a nagyszínpadot este: fellép például a miskolci Ápolók, illetve más zenekarok tagjaiból verbuválódott, basszuscentrikus Digép, a sátáni rock'n'rollt dübörögtető Korog és a régi punk-klasszikusokat megidéző Lopunk. A becsületes punksorozatot csak a jobboldali értékeket megéneklő hiphop-igric Kettős Tamás koncertje (Csőszínpad) töri ketté hétkor.
Hammer Ferenc médiaszociológus, a Lopunk zenekar frontembere | Zene itt! |
A közönség punktól ódzkodó részének azt tanácsoljuk, a MűvészetMalom programjában legalább az ötkor színpadra lépő Kvark erejéig merítkezzenek meg. A feltörekvő kis csapat etnoremix- és rajzfilmzenekarként aposztrofálja magát, amin alighanem azt kell értenünk, hogy a népzenei dallam alá funkos, táncos alapokat és gyermekien vidám, fülbemászó groove-okat kevernek.
A Kvark zenekar | Zene tőlük itt! |
Este kilenctől borítják el a színes neonfények a város főterét: a NeoNeon csoport már korábban is átalakította élőzenés fénykörképével a helyszínt, és mindannyiszor nagyon látványos volt a fénnyel átfestett szentendrei kisvárosi környezet. Éjjeli kettőig láthatjuk ebben a mezben a teret, közben tízkor a Neo is fellép itt; de mi inkább ebben az időpontban sietnénk vissza a MűvészetMalom romszárnyához, ahol a Performance és Nehéz Zenei Fesztivál alapító atyjai, FeLugossy László és Szirtes János performansza kezdődik.
Szubjektív megítélésünk szerint vasárnap a nehézzenei programkínálat legerősebb napjához lesz szerencsénk: az Anima Sound Systemből már jó pár éve kilépő Németh Juci csajos-rockos új formációja, a trükkös névre hallgató Nemjuci élén lép színpadra fél hatkor. Az Apa kocsit hajt örök érvényű klasszikussal büszkélkedhető Tudósok zenekar Jedikém, gyere haza címet viselő új lemezét mutatja be nyolctól, myspace-es oldaluk tanúsága alapján nagyon sok jó számuk gyűlt össze a legutóbbi (2006-os Best of Disco) album óta - persze mind őrzi a konstruktív őrültséget és humort.
Este kilenckor pedig ef. Zámbó István képzőművész és zenész, az egykori A. E. Bizottság tagja és gyönyörű pöttyös labdás rajzok alkotója (mellesleg a szentendrei fesztivál alapítója és lelke) rockzenekarával lép fel. Az ef. Zámbó Happy Dead Band már a Bizottság megalakulása előtt, az 1970-es években létezett, és annak megszűnésekor lightosabb házibuli-zenekarként élt tovább. Koncertjeiken saját szerzeményeiken kívül és az egykori Bizottság-számok feldolgozásai mellett játszanak Balaton-, Neurotic- és Trabant-dalokat is. Ezeken kívül a 60-as, 70-es évekből származó, örökzöld jazz-, blues- és rockdalokat is játszanak, repertoárjukba tartozik többek között Miles Davis egyik száma is.
Színpadon az ef. Zámbó Happy Dead Band |