Argentína

 

Az argentin válogatott már a legelső világbajnokságon letette a névjegyét, hiszen a gauchók az első nekifutásra ezüstérmet szereztek. Csoportjukból három győzelemmel mentek tovább, majd az elődöntőben lemosták a pályáról az Egyesült Államok válogatottját. A fináléban aztán a házigazda Uruguay volt az ellenfél, amelyre az argentinok alaposan ráijesztettek, hiszen a szünetben ők vezettek 2-1-re, de végül a celeste diadalmaskodott.

1930. július 30.
Uruguay - Argentína 4-2 (1-2)
Montevideo, Centenario stadion, 80 000 néző
v.: Langenus (belga)
Uruguay: Ballestrero - Nasazzi, Mascheroni - Andrade, Fernández, Gestido - Dorado, Scarone, Castro, Cea, Iriarte. Szövetségi kapitány: Suppici.
Argentína: Botasso - Della Torre, Paternoster - J. Evaristo, Monti, Suárez - Peucelle, Varallo, Stábile, Ferreyra, M. Evaristo. Szövetségi kapitány: Tramutola.
gól: Dorado (12.), Cea (58.), Iriarte (68.), Castro (89.), ill. Peucelle (20.), Stábile (38.)

A négy évvel későbbi, olaszországi viadalra az argentinok elutaztak ugyan, de legjobbjaikat szándékosan otthon hagyták, nehogy az európai országok elcsábítsák őket - a félelem nem volt alaptalan, hiszen a világbajnok olasz gárdában több oriundo, vagyis taljánná lett argentin játszott. A válogatott így viszont nem tudott olyan jó eredményt elérni, az első körben 3-2-es vereséget szenvedett Svédországtól, és kiesett.

Így aztán 1938-ban már el sem utaztak Franciaországba, mint ahogyan az 1950-es, Brazíliában rendezett viadalt, de még az 1954-es, svájci világbajnokságot is kihagyták. 1958-ban tehát 24 év után léptek ismét pályára a sportág legrangosabb seregszemléjén, de az argentin együttes megint alaposan leszerepelt, hiszen az utolsó lett a csoportjában. 1962-ben, Chilében sem sikerült továbblépniük a csoportból, ahhoz ugyanis az utolsó mérkőzésen le kellett volna győzniük Magyarországot, de csak egy gól nélküli döntetlenre futotta erejükből.

A jég 1966-ban, Angliában tört meg, amikor a csapat Svájcot és Spanyolországot megelőzve bejutott a legjobb nyolc közé, ahol azonban a házigazda Anglia volt az ellenfél. A háromoroszlánosok elleni összecsapás az argentin csapatkapitány, Antonio Rattin kiállítása miatt maradt emlékezetes: a középpályás, de az egész argentin közvélemény máig azt állítja, hogy a játékvezető elcsalta a meccset, de a históriáskönyvekben csak annyit lehet olvasni, hogy Anglia Geoff Hurst góljával 1-0-ra nyert.

1970-ben nagy meglepetésre ki sem jutott a vébére, 1974-ben azonban megint ott volt a sportág legnagyobb seregszemléjén a válogatott, és tovább is jutott a csoportjából, de a középdöntőben Brazília és Hollandia túl erősnek bizonyult. 1978-ban viszont Argentína kapta meg a világbajnokság rendezésének jogát, és a Jorge Rafael Videla tábornok által irányított katonai junta mindent megtett annak érdekében, hogy a torna sikeres legyen.

Az argentinok az első meccsükön vért izzadva verték meg a magyar csapatot 2-1-re, majd a franciákat is legyőzték, így az olaszok elleni vereség belefért: így is bejutottak a legjobb nyolc közé. Ott aztán a lengyelek elleni győzelem után egy szikrázó meccsen gól nélküli döntetlent értek el a brazilokkal, így Peru ellen legalább négy góllal kellett nyerniük.

A végeredmény 6-0 lett, és a nemzetközi közvélemény azóta is a vébék történetének egyik legvitatottabb meccseként emlékszik a találkozóra, de a bundavádat sohasem sikerült bizonyítani. A döntőben a hollandok majdnem elrontották az argentin nép örömét, de Mário Kempes vezérletével a hosszabbításban a gauchóknak sikerült nyerniük, és ezzel megszerezték történetük első aranyérmét.

1978. június 25.
Argentína - Hollandia 3-1 (1-0, 1-1, 2-1)
Buenos Aires, Monumental-stadion, 71 000 néző
v.: Gonella (olasz)
Argentína: Fillol - Olguin, Galván, Passarella, Tarantini - Ardiles (Larossa, 66.), Gallego, Kempes - Bertoni, Luque, Ortíz (Houseman, 75.). Szövetségi kapitány: Menotti.
Hollandia: Jongbloed - Jansen (Suurbier, 73.), Krol, Brandts, Poortvliet - Neeskens, Haan, W. van de Kerkhof - R. van de Kerkhof, Rep (Nanninga, 59.), Rensenbrink. Szövetségi kapitány: Happel.
gól: Kempes (38., 105.), Bertoni (115.), ill. Nanninga (83.)

1982-ben már egy korszakos zseni, bizonyos Diego Maradona is az argentinok rendelkezésére állt, és ezt leginkább a magyar válogatott bánta, hiszen ellenünk Maradona kétszer is betalált. A csoportból továbbjutva a középdöntőben a brazilokkal és az olaszokkal került szembe az argentin gárda, és a brazilok ellen a sorozatos szabálytalanságokat megunt Maradona törlesztett, amiért kiállították, nélküle pedig a csapat nem tudott bejutni a legjobb nyolc közé.

Négy évvel később viszont már egy érettebb Diego utazott el a mexikói mundialra, ráadásul immár olyan csapattársai voltak, mint Jorge Valdano vagy Jorge Burruchaga - ezzel együtt az 1986-as viadalt elsősorban Maradona tornájaként szokás emlegetni. Nem véletlenül: az egyenes kieséses szakaszban az angolok ellen a vébék történetének egyik legszebb gólját szerezte, de előtte egyet kézzel is beütött (ez volt a nevezetes Isten Keze), majd a belgáknak is vágott kettőt, az egyiket egy újabb fantasztikus szólót követően. A fináléban már "csak" egy gólpasszal hívta fel magára a figyelmet, miután az NSZK kétgólos hátrányból is kiegyenlített - és Burruchaga győztes találata után magasba emelhette a trófeát.

1986. június 30.
Argentína - NSZK 3-2 (1-0)
Mexikóváros, Azteca-stadion, 115 000 néző
v.: Arppi Filho (brazil).
Argentína: Pumpido - Cuciuffo, Brown, Ruggeri, Olarticoechea - Giusti, Batista, Maradona, Burruchaga (Trobbiani, 89.), Enrique - Valdano. Szövetségi kapitány: Bilardo.
NSZK: Schumacher - Berthold, Jakobs, Förster, Briegel - Brehme, Matthäus, Magath (Hoeness, 63.), Eder - Rummenigge, Allofs (Völler, 46.). Szövetségi kapitány: Beckenbauer.
gól: Brown (23.), Valdano (56.), Burruchaga (85.), ill. Rummenigge (74.), Völler (82.)

1990-ben az argentinok címvédőként megint a döntőig jutottak, pedig előzetesen kevesen gondolták volna róluk. Rögtön a nyitómeccsen kikaptak 1-0-ra Kameruntól, és csak nagy szerencsével mentek tovább csoportjukból - hogy aztán egy emlékezetes meccsen 1-0-ra megverjék a brazilokat, majd büntetőkkel búcsúztassák Jugoszláviát és a házigazda Olaszországot. A döntőben viszont eltiltás miatt nem állt a csapat rendelkezésére a Maradona melletti másik klasszis, Claudio Caniggia, és minden idők egyik legrosszabb vb-
döntőjén az NSZK egy vitatott büntetővel 1-0-ra nyert, miközben az argentinoktól két játékost is kiállítottak.

1990. július 8.
NSZK - Argentína 1-0 (0-0)
Róma, Olimpico-stadion, 74 000 néző
v.: Codesal Méndez (mexikói)
NSZK: Illgner - Berthold (Reuter, 68.) Augenthaler, Buchwald, Kohler - Hässler, Littbarski, Matthäus, Brehme - Völler, Klinsmann. Szövetségi kapitány: Beckenbauer.
Argentína: Goycochea - Serrizuela, Simón, Ruggeri (Monzón, 46.) - Sensini, Basualdo, Lorenzo, Burruchaga (Calderón, 54.), Troglio - Maradona, Dezotti. Szövetségi kapitány: Bilardo.
gól: Brehme (85., 11-esből)
kiállítva: Monzón (65.), Dezotti (87.)

Az 1994-es, amerikai viadalra csak pótselejtezővel jutott ki a csapat, de visszatért a gárdába az eltiltását letöltő Maradona, és az első két csoportmeccsen a gauchók az isteni Diego vezérletével sziporkáztak - de a Nigéria elleni találkozó után Maradona doppingvizsgálata pozitív eredményt hozott, és ezért kizárták a tornáról. A legjobb nyolc közé jutásért aztán a torna egyik legjobb mérkőzésén Románia ellen 3-2-re kikapott a gárda, és kiesett.

Négy évvel később a gauchók megint remek csapattal utaztak a vébére, a legjobb nyolc közé jutásért egy fantasztikus összecsapáson, büntetőpárbajban búcsúztatták az angolokat - hogy aztán egy nem kevésbé pazar találkozón 2-1-re kikapjanak a hollandoktól. A legutóbbi torna hatalmas csalódást okozott Argentínának, mert a favoritnak tartott csapat még a csoportból sem ment tovább, a svédek és az angolok is megelőzték őket. Az argentin válogatott most is a vébé "halálcsoportjába" került...