Argentína

 

Az argentin válogatott a Dél-Amerikában szokásos maratoni, 18 mérkőzésből álló selejtezősorozatot a négy évvel ezelőttihez hasonlóan kezdte meg. A kispadon még mindig az a Marcelo Bielsa ült, akit a legutóbbi világbajnokság kudarca után Argentínában sokan mindenhova kívántak, csak a válogatott kispadjára nem...

A mester, aki megválasztása óta nem tudta magát elfogadtatni a drukkerekkel, azért állhatatosan folytatta munkáját, és a selejtezőbeli (no meg a 2004-es athéni olimpiai) teljesítményt figyelembe véve nem is rosszul. A gauchók öt forduló után három győzelemmel és két döntetlennel a selejtezőcsoport élén álltak, mögöttük egy ponttal maradt le az ebben a sorozatban is meggyőzőt nyújtott Paraguay, a fennmaradó két továbbjutó helyet az ősi rivális Brazília és a jól kezdett Venezuela foglalta el.

A hatodik fordulóban éppen a brazilokhoz látogattak Hernán Crespóék, de - elsősorban a mesterhármast szerzett Ronaldo zsenialitásának köszönhetően - pont nélkül távoztak Belo Horizontéból. Ez persze benne volt a pakliban, azonban a következő körben a hazai iksz a paraguayiak ellen már mély ütésként érte az albicelestét (ráadásul a vendégek csaknem fél órán át emberhátrányban tartották a gól nélküli döntetlent). A Carlos Tévez-Javier Saviola-Crespo támadótrióhoz az utolsó húsz percben egy újabb csatár, Mauro Rosales is csatlakozott, mindhiába.

Ezzel együtt természetesen a világbajnoki szereplés nem forgott veszélyben, annál inkább Bielsa állása. Ezért is volt némileg érthetetlen, hogy Limában a Peru elleni mérkőzésen a kapitány egy erősen kísérleti csapatot állított ki, az argentin tizenegy azonban még mindig erősebb volt, mint a hazaiak legjobbjai, így 3-1-es vendégsiker született. Akkor Argentína a második helyen állt a tabellán, mindössze egy ponttal lemaradva a rivális braziloktól - ezért is jött viszonylag váratlanul Bielsa lemondása. Helyére az országban sokkal nagyobb népszerűségnek örvendő, a korosztályos válogatottakkal rendre kiválóan szerepelt José Pekerman került, aki természetesen némi fiatalítást eszközölt a válogatottnál. Érdekes adat, hogy a 18 mérkőzésen szerepelt összesen 49 (!) futballistából kilenc csak Bielsa idejében lépett pályára a selejtezőkön, Pekerman ellenben 15 olyan labdarúgót vetett be, akikre elődje nem számított.
Az új szakvezető hazai pályán, az Uruguay elleni 4-2-es győzelemmel tette le a névjegyét - no meg azzal, hogy az irányító szerepkörében Riquelmét, a csatársorban Crespo helyett Luciano Figueroát, védekező középpályásként pedig Javier Mascherano helyett Esteban Cambiassót favorizálta. A 11. fordulóban Brazília ecuadori botlását kihasználva az argentinok át is vették a vezetést a táblázaton, és jó ideig nem engedték ki a kezükből. A gauchók hozzáállása éppen a 15. kör után változott meg. Akkor hazai pályán fogadták a brazil válogatottat, és Juan Pablo Sorínék tudták, hogy egy esetleges győzelemmel bebiztosíthatják helyüket a világbajnokságra utazó együttesek között. Buenos Airesben ennek megfelelően nagy vehemenciával vetették magukat az ősi riválisra, a félidőben pedig már 3-0 állt a Monumental stadion eredményjelzőjén. A második játékrészben ugyan feljött a vendégcsapat, de ez már csak a szépítésre volt elég, a végeredmény ugyanúgy 3-1 lett, mint korábban idegenben, ugyanúgy a hazaiak javára.

A maradék három találkozó így már csak amiatt lehetett volna érdekes, hogy ki végez az élen a selejtezőkön, azonban ez a gauchókat láthatóan nem motiválta, elvégre ezért az elsőségért vajmi kevés elismerés jár, a lényeg, hogy az első négy hely valamelyike meglegyen. Így a "lazító" argentinok a sorozat végén Uruguaytól és Paraguaytól is vereséget szenvedtek idegenben (utóbbi együtteseknek még fontosak voltak a tárgyalt mérkőzések), de a gyengécske Perut azért valahogy - az utolsó tíz percben - legyűrték Pekerman mester fiai, a Monumentalban döntetlent játszani azért mégiscsak "égés" lett volna.

A rivális Brazíliának valamivel jobban sikerült a hajrá, aminek köszönhetően a tabella élén pontazonosság alakult ki, és mivel az egymás elleni eredmény sem bizonyult döntő faktornak, a gólkülönbség vált meghatározó tényezővé. Ronaldóék pedig hattal több gólt szereztek a 18 mérkőzésen, így végül ők nyerték meg a selejtezősorozatot. A gólkirály is a fent nevezett világklasszis lett tíz találattal, mögötte azonban az argentinok első számú befejező embere, Crespo végzett a listán 7 treffeléssel - annak ellenére, hogy menet közben hét mérkőzést is kihagyott. Megjegyzendő, a Chelsea FC csatára a 2002-es sorozatban is a selejtezők házi gólkirálya lett.