Vágólapra másolva!
A hét végén mind a négy topligában bajnoki fordulót rendeznek. A számunkra legérdekesebb Bundesligában a Cottbus a Bayern München látogat, a Bréma a Leverkusent, a Hertha a Hamburgot fogadja. Fontos mérkőzés előtt áll a rossz szériával rendelkező angol Manchester United és az olasz AS Roma, előbbi a Premiershipben a Tottenhamet, utóbbi a Serie A-ban a Modenát fogadja.

A hét végén a Real Madrid két kulcsjátékosa nélkül vág neki az Osasuna elleni bajnokinak. Kisebb sérülése miatt kérdéses Zinedine Zidane-nak játéka, sőt a francia világ- és Európa-bajnok középpályás lehet, a szerdai, Genk elleni BL-mérkőzésen sem léphet pályára. A 30 esztendős labdarúgó térdszalagjai az AS Roma otthonában rendezett, s 3-0-ra megnyert BL-rangadón húzódtak meg. Az orvosok szerint a teljes felgyógyulás egy hetet vesz igénybe. Az olasz fővárosban honfitársa, Claude Makelele is térdpanaszok miatt kért cserét. Valószínű, hogy ő sem szerepelhet a bajnokin.

Nem játszik még Ronaldo sem, aki viszont éppen a Genk ellen térne vissza. Közben a körülötte keringő mendemondák újabb fejezettel gyarapodtak. A brazil világbajnok jogi képviselője, Josep Oriola ugyanis spanyol újságoknak nyilatkozva elmondta, védence szíve szerint a Barcelonába szerződött volna. "Az tudom csak mondani, Ronaldo a Barcelonába akart szerződni és az elnökség támogatta is a javaslatot. Joan Gaspart, a klub elnöke és Ronaldo személyesen beszéltek egymással, de Van Gaal edző nem akarta szerződtetni."

Ha már Barcelona szóba került, a hét végén városi rangadóra kerül sor, a Nou Campba ugyanis az Espanyol látogat. Marc Overmars, a csapat holland labdarúgója edzésen újabb sérülést szenvedett, így a jövő hétre tervezett visszatérése várhatóan tíz nappal eltolódik. A 29 éves válogatott csatár térdét májusban műtötték, s az előzetes várakozások ellenére csak nemrég tudta elkezdeni a tréningeket. Rajta kívül még Dani és Patrik Andersson sérült, Frank De Boer és Enke kapus pedig influenzás.

A Primera Division állása/sport/focivilag/20020915aprimera.htmlPrimera Division 2002/2003 - menetrend/sport/focivilag/20020830primera.html

Játszik viszont az utóbbi hetekben kritizált Kluivert, aki idén még nem szerzett gólt. Csapattársa, Luis Enrique viszont úgy véli, ő a világ legjobb csatára. "Biztos vagyok abban, hogy Patrick szombaton betalál, s nyolcvanezren ünneplik majd" - mondta a spanyol középpályás.

A 3. forduló műsora
szombat:
Real Madrid - Osasuna 20.30
FC Barcelona - RCD Espanyol 21.00
RC Deportivo - Real Valladolid 21.30
vasárnap:
RCD Mallorca - Atlético Madrid 19.00
Rayo Vallecano - Santander 19.00
FC Sevilla - Athletic Bilbao 19.00
Villarreal CF - Deportivo Alavés 19.00
Málaga CF - Valencia CF 19.00
Recreativo de Huelva - Celta Vigo 19.00
Real Sociedad - Real Betis 20.30