Vágólapra másolva!
A hét végén mind a négy topligában bajnoki fordulót rendeznek. A számunkra legérdekesebb Bundesligában a Cottbus a Bayern München látogat, a Bréma a Leverkusent, a Hertha a Hamburgot fogadja. Fontos mérkőzés előtt áll a rossz szériával rendelkező angol Manchester United és az olasz AS Roma, előbbi a Premiershipben a Tottenhamet, utóbbi a Serie A-ban a Modenát fogadja.

Francesco Totti, a szezont két vereséggel kezdő AS Roma labdarúgócsapatának kapitánya szerint nincsenek válságban és már a hétvégi, Modena elleni bajnokin bebizonyítják ezt.
"Ugyanolyan gyengén indult ez az idény is, mint a két évvel ezelőtti, amikor végül bajnokok lettünk. Éppen ezért akár jó előjelnek is lehetne tekinteni az elrontott rajtot" - mondta a válogatott irányító, aki kedden, a 3-0-ás Real Madrid-győzelemmel végződött római BL-találkozón eltiltása miatt nem játszhatott. Totti várhatóan vasárnap lesz először kezdőjátékos sérülése után, amit még augusztus elején egy felkészülési mérkőzésen szenvedett el. A kezdőcsapatba Montella helyére visszakerülhet Delvecchio, míg Lassissi, Guardiola és Dellas sérült. A Modenában a Quaglia, Zamperini, Ungari, Taldo, Pasino kvintettre nem számíthat De Biasi edző.

A bajnok Juventus az Empolihoz látogat, s lehet, hosszú idő után ismét pályára léphet David Trezeguet, a torinóiak világbajnok csatára. A támadó egy hónapja szenvedett térdsérülést, de felépült, sőt a hét közepén a Canavese elleni felkészülési mérkőzésen négy gólt is szerzett. "Készen állok a visszatérésre. A térdem tökéletes, most már csak a formámat kell visszanyernem. A felkészülési meccsen megmutattam, ismét számíthat rám a szakvezetés" - mondta a játékos, aki várhatóan kispados lesz. Felgyógyult Igor Tudor is, így neki is juthat hely a padon. Zambrotta, Pessotto, Conte és Davids sérült. Az Empoliban Barollo maródi.

A Serie A állása és mesterlövészei/sport/focivilag/20020910aserie.htmlSerie A 2002/2003 - menetrend/sport/focivilag/20020910serie.html

A milánói csapatok közül az AC Milan - Roque Junior, Helveg, Chamot, Sevcsenko, Fiori és Redondo nélkül, Ronaldóval és Serginhóval a kispadon - a Perugiát fogadja, míg az Inter a Reggina otthonába látogat. Hector Cúper kénytelen lesz nélkülözni Serenát, Farinost, C. Zanettit, Kallont, Ventolát és Gulyt.

A 3. forduló műsora
szombat:
Milan - Perugia 18.00
Empoli - Juventus 20.30
vasárnap:
Atalanta - Bologna 15.00
Chievo - Brescia 15.00
Parma - Como 15.00
Piacenza - Udinese 15.00
Reggina - Inter 15.00
Torino - Lazio 15.00
Roma - Modena 20.30