A Chelsea Thomas Tuchel és Lőw Zsolt irányítása alatt a mérkőzést megelőzően még veretlen volt, és a tabellán kiesőhelyen álló West Bromwich Albion elleni bajnoki találkozón is jó esélye mutatkozott arra, hogy tovább folytathatja remek sorozatát.
A mérkőzést jól is kezdte a londoni együttes, a 27. percben az amerikai Christian Pulisic góljával megszerezte a vezetést.
Marcos Alonso szabadrúgása ugyan a bal kapufát találta el, de Pulisic jól helyezkedett, és a kapuba lőtte a kipattanót.
Az első félidő további történései azonban rémálomszerűen alakultak Tuchelék számára, hiszen a 29. percben Thiago Silva megkapta a második sárgáját, és idő előtt el kellett hagynia a pályát, majd Timo Werner buktatásáért nem ítélt 11-est a játékvezető.
Mindezek ellenére úgy tűnt, hogy 1-0-s előny birtokában vonulhat pihenőre a Chelsea, azonban az öt perces hosszabbításban két gólt is kapott az emberhátrányban futballozó hazai csapat.
Matheus Pereira előbb a West Brom kapusának kirúgása után emelt az ellenfél kapujába, majd két perccel később egy csellel három védőt csapott be, és lőtt a bal alsó sarokba.
A második játékrészt is szenzációsan kezdte az emberelőnyben futballozó vendég együttes, és újabb két góllal növelte az előnyét. A 61. percben Callum Robinson kapásból lőtt a hálóba egy jobb oldali beadást, majd hét perccel később Mbaye Diagne helyezett okosan a jobb alsó sarokba egy gyönyörűen végigvezetett kontratámadás után.
A 71. percben Mason Mount révén még ugyan szépített a Chelsea, de a vereséget nem tudta elkerülni. A 91. percben Robinson újra betalált, így abszolút fölényessé tette a kiesés elől menekülő vendégek sikerét.
A német-magyar edzőpáros így is szép sorozatot épített fel, összesen 14 veretlenül megvívott összecsapás után végül a 15. meccsén kikapott.
A Premier League-ben a Chelsea továbbra is maradt a negyedik, míg a szenzációs győzelmet arató West Bromnak még sokat kell tennie ahhoz, hogy a bennmaradást kiharcolja.
1. félidő |
---|
37Branislav Ivanovic |
33Hakim Ziyech |
29Thiago Silva |
27Christian Pulisic |
24Dara O'Shea |
14Mbaye Diagne |
5Thiago Silva |
2. félidő |
---|
91Callum Robinson |
91Matheus Pereira |
89Matthew Phillips |
72Jorginho |
71Mason Mount |
71Timo Werner |
68Mbaye Diagne |
68Matheus Pereira |
66Mateo Kovacic |
63Darnell Furlong |
63Callum Robinson |
49Matheus Pereira |
47Matheus Pereira |
47Sam Johnstone |
46Christian Pulisic |
Chelsea
0Edouard Mendy |
28Cesar Azpilicueta |
0Thiago Silva 29 5 |
15Kurt Zouma |
24Reece James |
5Jorginho 72 |
17Mateo Kovacic 66 |
3Marcos Alonso |
22Hakim Ziyech 33 |
10Christian Pulisic 46 27 |
11Timo Werner 71 |
7N'Golo Kante |
9Tammy Abraham |
1Kepa Arrizabalaga |
2Antonio Ruediger |
4Andreas Christensen |
0Ben Chilwell |
19Mason Mount 71 |
47Billy Gilmour |
29Kai Havertz |
18Olivier Giroud |
20Callum Hudson-Odoi |
West Bromwich Albion
1Sam Johnstone 47 |
2Darnell Furlong 63 |
27Dara O'Shea 24 |
5Kyle Bartley |
6Semi Ajayi |
14Conor Townsend |
10Matthew Phillips 89 |
35Okay Yokuslu |
30Ainsley Maitland-Niles |
12Matheus Pereira 91 68 49 47 |
17Mbaye Diagne 68 14 |
0Conor Gallagher |
25David Button |
0Branislav Ivanovic 37 |
22Lee Peltier |
8Jake Livermore |
11Grady Diangana |
23Robert Snodgrass |
4Hal Robson-Kanu |
7Callum Robinson 91 63 |
29Karlan Grant |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Manchester City | 37 | 27 | 3 | 7 | 93-33 | 60 | 88 | GY GY GY GY GY |
2. | Arsenal | 38 | 27 | 5 | 6 | 89-28 | 61 | 87 | GY GY GY GY GY |
3. | Liverpool | 37 | 23 | 4 | 10 | 84-41 | 43 | 79 | GY V D GY D |
4. | Aston Villa | 37 | 20 | 9 | 8 | 76-56 | 20 | 68 | GY GY D V D |
5. | Tottenham Hotspur | 37 | 19 | 12 | 6 | 71-61 | 10 | 63 | V V V GY V |
6. | Chelsea | 37 | 17 | 11 | 9 | 75-62 | 13 | 60 | D GY GY GY GY |
7. | Newcastle United | 37 | 17 | 14 | 6 | 81-60 | 21 | 57 | V GY GY D V |
8. | Manchester United | 37 | 17 | 14 | 6 | 55-58 | -3 | 57 | GY D V V GY |
9. | West Ham United | 37 | 14 | 13 | 10 | 59-71 | -12 | 52 | V V D V GY |
10. | AFC Bournemouth | 37 | 13 | 15 | 9 | 53-65 | -12 | 48 | V GY GY V V |