"Relatíve nyugodt vagyok ezzel kapcsolatban. Szo kitűnően fejlődött itt, azt hiszem, ő is tudja, milyen szerepet tölt be a csapatnál, milyenek a körülmények, amelyek között dolgozhat" - mondta Rose a pénteki sajtótájékoztatón.
Hozzátette, a legfontosabb, hogy Szoboszlai most a hátralévő három mérkőzésre összpontosítson; szombaton a Bayern München otthonában szerepelnek a harmadik helyen álló lipcseiek, majd a Schalke együttesét fogadják, valamint a kupadöntőben címvédőként lépnek pályára.
Különben pedig mindegy mit beszélünk, a végén úgyis a tények lesznek az érdekesek. De, amint mondtam, nem izgulok emiatt"
- hangsúlyozta Rose, aki tavaly szeptemberben vette át a lipcseiek irányítását, és vezetése alatt Szoboszlai a - Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató - német gárda kulcsemberévé vált.
A magyar válogatott kapitányának a szerződése 2026-ig szól a Leipzignél. Sajtóhírek szerint leginkább az angol Newcastle United szeretné megszerezni Szoboszlait, aki a héten úgy nyilatkozott, hogy még három mérkőzésig biztosan az RB Leipzigben játszik.