Isaurától a modern nőig

Sokan emlékeznek rá, hogy 1983-ban, az első hazánkban vetített dél-amerikai sorozat, a Rabszolgasors rabszolgájává tette a magyar nézőket. Isaura történetét azóta számtalan hasonló követte, de nézettségben egyik sem tudta felülmúlni a klasszikust. Március tizedikétől képernyőre kerül a sorozat új szereplőkel újraforgatott változata - Isaura, a rabszolgalány címen. Ez a Romantica tévécsatornára terelte figyelmünket, onnan már csak egy ugrás volt a női tévék sajátos világa. Mit néz a magyar asszony, mit szeret a kismama, a nagymama?

Magyarországon, egy időben, még nem vetítettek dél-amerikai sorozatokat, noha ezt mai fiataloknak nehéz elhinni. Leendő rajongóik akkoriban lányregényeket olvastak, elvágyódtak és boldogtalanok voltak, ezért állandóan édességet ettek, meghíztak, és még boldogtalanabbak lettek. Az otthon ülő, szomorú háziasszonyok, és házilányok számára megváltást jelentettek a dél-amerikai szappanoperák.

A Rabszolgasors 1976-ban készült, és végigsöpört a világon, több mint száz országban sugározták, nagy siker volt Kínában és Kelet-Európában egyaránt. Alig hét év alatt Magyarországra is eljutott, és a hatás nem maradt el: a délelőtt háttértévéző háziasszonyokra szabott sorozat főműsoridőben hódította meg az egész országot. Az érzelmek ilyen áradása, a tömény romantika ellen nem volt felvértezve a korszak kádári tévéjének nézője. Amikor 1986-ban Az Isaurát megszemélyesítő színésznő, Lucélia Santos hazánkba látogatott, világsztárként fogadta a közönség, amikor erotikus fotók kerültek elő róla, hatalmas volt a felháborodás, a városi legendát, miszerint gyűjtést indítottak a filmbeli rabszolgalány felszabadításáért, mindenki ismeri. Hogy van e valóságalapja, az más kérdés, mindenesetre Detre Annamária (Isaura magyar hangja) elmondása szerint ő kapott száz forintot e nemes célra - igaz, egy szociális otthon szellemileg sérült lakójától.

A sikernek több oka volt amellett, hogy elsőnek lenni gyerekként és latin szappanként is kivételezett helyzetet jelent. Talán a legfontosabb összetevő ugyanaz, mint az ugyanebben az időszakban készülő Star Wars trilógia és a többi felnőtt mese sikeréé: a több évtizedes hidegháborús időszak ideológiája keleten és nyugaton egyaránt aktuálissá tette a jó és rossz, fekete és fehér meséjét. Ahogy magát a mesét is: szürke és parás hétköznapok mellett nagyon kellett a kikapcsolódás, míg a Csillagok háborúja látványosságot kínált a mese mellé, a Rabszolgasors tömény romantikát, azt, ami a hétköznapokból annyira hiányzott, hiányzik.

A sorozat iskolát teremtett, a kilencvenes években sorra jöttek utódai egész Dél-Amerikából, de addigra a magyar közönség megedződött, akkora siker, mit a Rabszolgasors volt, ebben a műfajban azóta nem képzelhető el - bár Betty a csúnya lány, Esmeralda, Vad angyal és néhány társa azért meg tudta közelíteni. Tuti biztos forrásból tudjuk, hogy egy időben sokan tanultak spanyolul idehaza a sorozatok népszerűsége miatt, és sokan még a rendhagyó igék rendes bemagolása előtt lefordíttatták maguknak a szériák dalszövegeit. Annyira bejöttek ezek a teleregények, hogy az utóbbi hét évben szappankedvelő női nézőkre specializálódott csatorna is működik a régióban, a Romantica. Heti százhatvannyolc órában ontják elsősorban dél-amerikai sorozataikat hatmillió nézőjüknek, Isaura a rabszolgalány kizárólag e csatornán fog feltűnni.

Az új szereplők

A latin-amerikai sorozatok elsőre olcsóságukkal és ócskaságukkal tűnnek ki: rengeteg rosszul megvilágított szobabelsővel, iszonyú direkt, két-három arckifejezést ismerő színészekkel (akik talán lehetnének jobbak, de ezt várják el tőlük a rendezők - így ugyanis érthető bármilyen kultúrában, szerte a világban), borzalmas, közhelyes párbeszédekkel, szájbarágós zenehasználattal és közelikkel. És akkor a történetekről még nem is beszéltünk: hatalmas szemüveggel és fogszabályzóval elcsúfított nőszemélyek vannak bennük elnyomva rendkívül gonosz nők és férfiak által, hogy rengeteg epizód valószínűtlen csavarjai után előre tudhatóan megszépüljenek, és elnyerjék a gazdag, jó és szép férfi kegyét. Mégis, minden olcsósága ellenére a latin-amerikai teleregény talán a legőszintébb tévés műfaj, mert nem akar másnak látszódni, mint ami: mesének.

Helyettesítsük be egy tipikus magyar népmese legkisebb fiát lányra (e sorozatokat elsősorban nők nézik): a legkisebb, legszegényebb (és legcsúfabb) leány elindul szerencsét próbálni, célja a fele királyság, és a királyfi, útján a legkülönbözőbb akadályokat kell lekűzdenie, gonosz emberekkel kell megharcolnia. A történet nem szűkölködik a váratlan fordulatokban (pl. hatalmas balesetek), a csodás elemekben (amnézia, a vakok újra látnak), végül pedig minden jóra fordul. A latin teleregények bebizonyítják azt, hogy mesére manapság sem csak a gyerekeknek van szüksége.