Kuba és Thaiföld

Vágólapra másolva!
Az idei tél egzotikus úticéljai közül a két kedvenc minden bizonnyal Thaiföld és Kuba lesz. A két ország bár szinte a földgömb ellentétes pontján van, egyaránt vonzza a hideg magyar hónapokból a meleg tengerpartra vágyó utazókat. Összeállításunkból megtudhatja mire számíthat a Délkelet-Ázsiába vagy a Karib-tengerre érkező utazó.
Vágólapra másolva!

Látnivalók

Thaiföld talán több látnivalóval rendelkezik, mint bármely környező ország, így érdemes a tengerparti szállodákból kimozdulva felfedezőtúrákra indulni. Bangkok nyüzsgése először sokkolja, később már egyszerűen csak lenyűgözi a látogatót. A cikázó kismotorok és háromkerekű tuk-tukok mellett azonban érdemes a város négyszáz temploma és kolostoras közül is néhányat felkeresni. Az ország északi részén található Chiang Mai-t szintén vallási műemlékeiért érdemes felkeresni, a templomok itt fantasztikus hegyek közé ékelődnek be. Az ország legrégebbi városának tartott Nakhon Pathomot elsősorban a világ legnagyobb, 127 méter magas buddhista szobráért érdemes felkeresni.

Kuba első számú látványossága a sziget fővárosa, Havanna. A karibi metropolisz belvárosában az egykori spanyol gyarmati építészet legszebb munkái találhatóak, sajnos a legtöbbjük meglehetősen leromlott állapotban. Az ország második legfontosabb városa Santiago de Cuba, amelyben talán a leginkább érezhető a karibi szigetvilág semmihez sem hasonlítható, egyszerre nyüzsgő és nyugodt hangulata. Az igazi Kubáért azonban érdemes letérni a turisták által bejárt ösvényekről, és elveszni a sziget belsejének dohánnyal és cukornáddal beültetett, valószínűtlenül zöld völgyei és dombjai között.

Mikor utazzunk?

A magyar télből elszökni vágyóknak szerencséjük van: a nálunk leghidegebb hónapokban mind Kubában, mind Thaiföldön ideálisak a körülmények. Mindkét országban ekkor van a száraz évszak, így a trópusi viharok felbukkanásának valószínűsége elenyésző. A tenger meleg, a nap süt, az egyetlen gond az, hogy a legtöbb európai turista éppen ilyenkor utazik ezekbe az országokba. Különösen Thaiföldön, elsősorban a nagyobb üdülőhelyeken, januártól márciusig a nyugati turisták tömege néha bizony zavaró lehet. Ez a probléma kevésbé jelentkezik Kubában, amelyet még a csúcsszezonban is lényegesen kevesebb európai keres fel.

Szállás

A szervezett csoportokban érkező turisták számára épített szállodák a világ minden pontján szinte teljesen egyformák. Kubában és Thaiföldön egyaránt több száz szobás, minden kényelemmel felszerelt hotelek várják a pihenni vágyókat. Ezekhez rendszerint legalább egy uszoda, több étterem, bár, esetleg diszkó tartozik, a közvetlenül a tengerpartra épült szállodákban pedig a strandröplabda-pályától a vízisíig szinte mindenre van lehetőség-többnyire térítés ellenében. Mindegyik szoba légkondicionált, és a legtöbb esetben tévével, minibárral is fel vannak szerelve.