Ázsia leggazdagabb városa

Az ország köztudottan a világ egyik leggazdagabb és legtisztább helye, itt található a földkerekség legnagyobb kikötője, a pénzügyi befektetések tekintetében már megelőzte Tokiót, a jelenkori fejlődés mértéke pedig magyar szemnek már-már felfoghatatlan, ugyanakkor komoly ellentmondásokkal is találkozhatunk például a politikai berendezkedést illetően. Turistaként minden esetre élmény itt járni. Ez Szingapúr, Dél-kelet Ázsia szívében.

A várost az 1800-as évek elején a britek alapították, amikor Sir Stamford Raffles 1819-ben először szállt partra a Szingapúr-folyó torkolatánál. Az addig jobbára őserdővel borított területen a britek kereskedelmi telepet, majd később katonai és haditengerészeti bázist hoztak létre, amelynek elsődleges feladata a térségben mindig is domináns Hollandia visszaszorítása és a kereskedelmi útvonalak ellenőrzése volt.

A város lassú, de folyamatos fejlődésen ment keresztül a brit uralom idején, ami egészen a második világháborúig tartott, amikor is 1941-ben a japánok szállták meg a vidéket. A háború után a helyiek örömmel fogadták vissza a briteket, de az uralomhoz való joguk ettől kezdve ingatag lábakon állt.

A háború utáni másfél évtizedben Szingapúr még egy mocskos kikötőváros volt, ahol virágzott a bűnözés, a drogkereskedelem, mindennaposak voltak az emberölések, amit ráadásul csupán egyéves börtönbüntetéssel büntettek a tehetetlen hatóságok. Városvezetés gyakorlatilag nem működött, s egységes jogrendszer sem volt, az itt élő indiai, kínai, maláj és egyéb nemzetiségek mind-mind saját szokásaik és törvényeik szerint éltek. Ekkoriban virágzó gazdaságról sem lehetett beszélni, az itt élők leginkább halászatból, csempészetből és kábítószer-kereskedelemből tartották fenn magukat. A város egy piszkos, zsúfolt hely benyomását keltette.

Szingapúr életében az igazi, gyökeres változást az 50-es évek hozták meg. Az évtized elején növekvő nacionalizmus eredményeként politikai szerveződések alakulhattak, s 1959-ben a Cambridge-i végzettségű Lee Kuan Yew által vezetett Népi Akciópárt került hatalomra. Lee 31 évig (!) működött miniszterelnökként, s a függetlenség 1965-ös elnyerése után a régióban páratlan mértékű gazdasági fejlődéshez vezette az országot.

A Lee vezette kormány a gazdasági sikerek érdekében szigorú politikai és társadalmi korlátozásokat alkalmazott. Bár az ország államformája köztársaság, csupán látszatdemokráciaként működött ezekben az évtizedekben, hiszen az ellenzéki pártokat mindvégig, még a legutóbbi, 2005-ös választáson is teljesen ellehetetlenítették és a demokráciákban szokásos állampolgári jogok is jelentősen csorbultak. Ez utóbbira a legjobb példa, hogy Szingapúrban a mai napig érvényben van a halálbüntetés és a lakosság számához viszonyítva itt hajtják végre a legtöbb halálos ítéletet a világon.

Mindez ugyanakkor a helyieket mit sem zavarja, a kézzel tapintható jólét feledteti a demokratikus jogok hiányát, sőt a legtöbbjük szemében feleslegessé is teszi azokat. A fiatalok például teljesen normálisnak tartják, hogy csak 21 éves koruk után ülhetnek be akció-, vagy erotikus jelenetet bemutató mozifilmre. Idegenvezetőnk, Danny szerint ők is megértik, hogy mindezek a korlátozások végső soron az ő javukat szolgálják.

A kormány az élet szinte minden területén szigorúan irányítja az embereket, ugyanakkor gondoskodik is a polgárokról. Ha például valaki munkanélküli lesz, nem kap semmiféle segélyt, a megélhetésért próbáljon minél hamarabb munkát találni. Ezt egyébként nem nehéz errefelé, hiszen sok iparágban - elsősorban az építőiparban - állandó a munkaerőhiány. Az állami gondoskodásra pedig kitűnő példa az emlékezetes SARS-vírus időszaka, amikor a szingapúri utazási irodák nagy részénél jelentősen visszaesett a forgalom, olyannyira, hogy sokuknál a csőd lehetősége is felmerült.

A kormány ebben a helyzetben azt mondta az utazási irodáknak, hogy ne zárjanak be, tartsák egy minimális szinten a működést, a munkavállalók nagy részét pedig egyéves szabadságra küldte. Ez idő alatt az állam fizette a dolgozók fizetésének jelentős, mintegy 80 százalékát kitevő részét, sőt, hogy el ne kényelmesedjenek, még különböző tanfolyamok elvégzését is kötelezővé tették számukra, természetesen állami költségen.

Az állam tehát szigorú, de gondoskodik is a polgárokról, ha úgy adódik. Ahogy az idegenvezető fogalmazott, ez és a szingapúriak által lelkesen hangoztatott és mutogatott jólét feledteti az esetleges emberi jogi kényelmetlenségeket.

Pénz, pénz, pénz

Szingapúr hihetetlen gazdagságát nem elsősorban a turizmusnak köszönheti, bár az ide látogató külföldiek száma évről-évre nő. Az igazán nagy bevétel az itt csoportosuló nemzetközi pénzintézetekből, a világ legnagyobb tengeri kikötőjéből és az ehhez kapcsolódó, hatalmas, több szigeten helyet foglaló olajfinomító rendszerből folyik be.

A kikötő méretei és technikai felszereltsége lenyűgöző. A 40 kilométer hosszú szigetből 27 kilométeren át húzódnak a kirakodóhelyek, ahol hatalmas daruk rakják le és fel a konténereket a hajókra. A kikötő kapacitását jól érzékelteti, hogy egyetlen nap alatt 900-1100 hajó ki és berakodását tudják elvégezni, egyetlen daru pedig óránként 72 darab kamionnyi méretű konténert mozgat meg, azaz kevesebb mint egy percbe kerül, míg egyet kiemel a hajó gyomrából. A kikötői forgalom irányítása a legnagyobb repülőterekével vetekszik.

A városban mindenhol kézzel tapintható a folyamatos fejlődés. A legdrámaibb élmény mégis a városfejlesztési intézet kiállításán érheti a látogatókat, ahol szobányi méretű maketten ábrázolják az elkövetkezendő években megvalósuló fejlesztéseket. A maketten külön színnel jelölik azokat az épületeket, amelyeket jelenleg is építenek és amelyek még csak a tervasztalon léteznek. A tárlatvezető hölgy elmondta, hogy a belváros üzleti negyede előtt lévő üres földterületen több tucat felhőkarcoló épül, amelyeket 2010 szeptemberében adnak át. Kérdeztük, mi történik, ha csúszás van és a grandiózus terv mégsem valósul meg időre? A hölgy kissé értetlenül nézett, majd azt felelte, hogy ilyen Szingapúrban nem fordulhat elő.