Ázsia leggazdagabb városa

Vágólapra másolva!
Az ország köztudottan a világ egyik leggazdagabb és legtisztább helye, itt található a földkerekség legnagyobb kikötője, a pénzügyi befektetések tekintetében már megelőzte Tokiót, a jelenkori fejlődés mértéke pedig magyar szemnek már-már felfoghatatlan, ugyanakkor komoly ellentmondásokkal is találkozhatunk például a politikai berendezkedést illetően. Turistaként minden esetre élmény itt járni. Ez Szingapúr, Dél-kelet Ázsia szívében.
Vágólapra másolva!

Szingapúrban csak céltalanul sétálgatni is érdemes, de van a városnak néhány kötelező látnivalója, amit semmiképpen sem szabad kihagyni. A városban járva érdemes felkeresni a Kis-India nevű városrészt, ahol az Indiából idevándorolt kereskedők telepedtek le. Bár a tarka színekben pompázó, boltokkal teli kis utcácskák teljesen elütnek az üveg és beton felhőkarcolóktól, az indiai városrészt nem úgy kell elképzelni, mint mondjuk Delhi belvárosi bazárját. Itt minden tiszta és illatos. A házak frissen mázolva, nyoma sincs a lepusztultságnak, a nyomornak, a Bollywood-i sztárok posztere pedig mindenhonnan mosolyog ránk. A negyedben a tipikus indiai fűszerüzletek és Ázsiaszerte elismert curry-éttermek csalogatják a vendégeket, ha pedig hindu templomokat szeretnénk felkeresni, válasszuk a Veerama Kali Ammamot, vagy a Sri Srinivasa Perumalt!

Az indiai városrész közelében található az Arab street, tipikus szőnyegárus boltjaival, kávézóival. Ez a városrész Szingapúr muzulmán központja. Itt található Szingapúr legnagyobb mecsetje a Nagy Szultán mecset, de az igazán szép mecset a Malabar nevű. A negyed hangulatos és tiszta utcácskáiban indonéz árusok kínálják a különböző selyemből készült textíliákat, de találhatunk itt bútorüzleteket és fűszeres boltokat is.

A város harmadik jellegzetes nemzetisége a kínai. A kínai városrész Szingapúr egyik leghangulatosabb negyede, kicsi zegzugos utcácskákkal, árusokkal, templomokkal. Sajnos az eredeti épületek nagy részét a féktelen modernizációs törekvések miatt az elmúlt harminc évben lerombolták és helyükre új házakat emeltek, de az élmény megmaradt. Az egyre emelkedő ingatlanárak miatt a tradicionális kínai üzletek és éttermek fokozatosan szorulnak ki innen és helyükre elegáns üzletek kerülnek. Ennek ellenére, ha valaki igazán jót akar enni Szingapúrban, estefelé látogasson el a kínai negyed utcai kifőzdéinek egyikébe, garantáltan nem fog csalódni!

Szingapúr kötelező látványossága a hasonló nevű folyó torkolatában kiépült szórakozó negyed a Clark Quay, illetve a város egykori alapítója, Sir Stamford Raffles partraszállásának közelben lévő helyszíne. Ez a város üzleti központja is egyben, hatalmas felhőkarcolókkal, bankokkal. Itt található Ázsia egyik leglátványosabb múzeuma is, amely nem csak Szingapúr, de a teljes dél-kelet ázsiai régió történetét mutatja be az érdeklődőknek látványos, izgalmas formában.

A folyón érdemes apró vízitaxikba ülni, és egy rövid kirándulást tenni a környéken. A hajók általában a város egyik jelképéhez, az oroszlán fejű, hal testű szoborhoz, a Merlionhoz viszik a látogatókat. A Szingapúr folyó vízének története is egy külön érdekesség, ugyanis még a 70-as évek végén a már említett Lee miniszterelnök elhatározta, hogy a várost elcsúfító koszos és szennyezett folyót megtisztíttatja egy nagyszabású program keretében. A cél az volt, hogy tíz éven belül visszatérjenek az élőlények a folyóba. Természetesen sikerült a terv, s ma már tiszta vizű folyón hajókázhatnak a turisták.

A város különleges pihenőövezete a Santosa-sziget, ahová autóval, magasvasúttal, vagy kötélvasúttal juthatnak el a helyiek és a turisták egyaránt. A szigeten strand, golfpálya, tengeri akvárium és nyári bobpálya áll mindenki rendelkezésére.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Hogyan jutunk ide?

Szingapúrba Budapestről nem lehet közvetlen repülőjárattal eljutni, ezért mindenképpen át kell szállnunk valamelyik európai nagyvárosban. Ha Dél-kelet Ázsia ezen részére utazunk Szingapúrt kiválóan használhatjuk afféle csomópontként, ahonnan a közeli országok, Malajzia, Indonézia remekül megközelíthetők.

Szingapúri utazáshoz kézenfekvő, ha az országhoz hasonlóan modern és elegáns nemzeti légitársaságot, a Singapore Airlines-t választjuk. A járatok Frankfurtból, Londonból, Amszterdamból, vagy Zürichből indulnak és bár kicsit rémisztően hat a 14 órás repülőút, de gépek a fapadosokhoz szokott európai utazónak kifejezetten kényelmesek, az utaskísérőknél szebbeket pedig kevés járaton lehet látni. Kitűnő felvezetése az élményeknek.