Spiró György: Hosszú távon optimista vagyok

Mitől és hogyan lesz valaki író? Jelent-e veszélyt a világra az iszlám? Baj, ha a kisgyerekek idegen nyelveket is tanulnak? Hol a határ ponyva- és szépirodalom között? Spiró György író, irodalomtörténész, a Mindentudás Egyeteme előadója a Vendégszobában minden kérdésre válaszolt.

Ön szerint az irodalom halhatatlan? Vagy egyszer eljön a nap, amikor már senkit se fog érdekelni? [ufohead]
- Elég viszonylagos dolog a halhatatlanság. Shakespeare-t a halála után nagyjából százötven évig nem játszották. A görög drámaíró triász darabjainak nyolcvan-kilncven százaléka elveszett. Van olyan jelentős drámaíró (Agathon), akinek az összes műve elveszett és csak Arisztotelésztől tudunk a létezéséről. A legnagyobb ókori szobrász, Pheidiász egyetlen műve sem maradt fenn. Ez olyan, mintha azt mondanám, hogy ötszáz, vagy ezer év múlva egyetlen Michelangelo-mű sem marad meg. Ezek elég riasztó dolgok. Úgy gondolom azonban, hogy az irodalom (a mese) iránti érdeklődés minden normális ember génjeibe bele van kódolva és csak adott viszonyok kérdése, hogy e szenvedélyének hódolhat-e éppen, vagy nem. Hosszú távon e szerint aránylag optimista vagyok. Már amennyire.

Hol húzódik a populáris és a szépirodalom között a határ? [j picare]
- 1965 őszén már lengedezett a rőt szakállam, de nemcsak ezzel akartam kitűnni az egyetem első évfolyamában, hanem azzal is, hogy a bevezetés az irodalomtudományba című előadáson egyszer felálltam és közöltem az előadó Tolnai Gáborral, hogy szerintem Rejtő Jenő van akkora író, mint Thomas Mann. Volt nagy nevetés, fütyülés, egyebek. Tolnai kérte, hogy ezt fejtsem ki. Miután komolyan gondoltam a dolgot, összevetettem a két író meseszövési technikáját, ami általános megrökönyödést keltett. Ezen az előadáson elég kevesen lézengtünk, de a következő előadásra megtelt a terem, egy csomóan miniesszékben ítélték el a nézeteimet, szóval nagy volt a felhajtás. És engem megismertek, mint azt a hülye vörös szakállút, akinek mindegy, hogy Thomas Mann vagy Rejtő. Azóta már igen sokan gondolják, hogy Rejtő Jenő igazi író, és sajnos még az olvasottsága is ezt mutatja: ma már nehéz a nyelve az átlagolvasó számára, vagyis belekerült az úgynevezett magasirodalomba. Ami egyébként a művek halála. Shakespeare annyira populáris műveket írt egykor, hogy neki magának nem is volt művésztudata. Ő színházi szakmunkásnak tartotta magát, olyasformán, mint egy mai hollywoodi forgatókönyvíró. Annyit is keresett. Később kiderült, hogy zseni. Előfordul. Nagyon bizonytalan a határ az úgynevezett populáris irodalom (régi nevén a ponyva) és az úgynevezett igazi irodalom között. Moliere korában nem őt tekintették nagy drámaírónak, hanem Corneille-t és Racine-t. Utóbbiakat ma már elég nehéz játszani. És még számtalan ilyen példát lehet mondani.

Ön szerint egy kezdő író hogyan próbálkozhat? Mit tehet? Hogyan futhat be? [ufohead]
- Nem könnyű válaszolni. Amikor én írni kezdtem, úgy gondoltam, hogy a szakmát meg kell tanulnom, emiatt oldalak százait gyártottam naponta az összes létező műfajban, és ezeket ujjgyakorlatoknak tekintettem. Ez így ment évekig. Mások is így kezdték a hatvanas években. Úgy látom, hogy ehhez ma az ifjú íróknak nincs meg a türelmük, amit voltaképpen meg is értek. De ha arra gondolok, hogy Móricz Zsigmond, mielőtt nekikezdett a napi penzumnak, négy-öt órát verte az írógépet, és írta össze-vissza, ami csak úgy az eszébe jutott, hogy belejöjjön az írásba, akkor talán ez nem is olyan rossz módszer.

Ön szerint elválasztható-e egy művész alkotásának nagysága emberi nagyságától? Lehet-e nagy író az, aki embernek picurka? [pellengér]
- Szerintem nem lehet. Volt szerencsém néhány nagy író barátságát elnyerni, és azt tapasztaltam, hogy ők embernek talán még nagyobbak. Az persze előfordul, hogy egy nagy művész valamilyen irányban erősen elfogult, lásd Dante esetét, olyan is van, hogy naivitásból olyan politikai irányzathoz csatlakozik, amelyről utólag csak a legrosszabb mondható. Ilyen volt például Knut Hamsun. Az is előfordul, hogy nagy művész ilyen-olyan anyagi előnyökért lefekszik a hatalomnak, mint például a géniuszok egyik géniusza, Michelangelo. Aki speciel nem csak szobrásznak volt zseni, hanem költőnek is. De azért minden tévedésük és gyávaságuk - esetleges haszonlesésük - ellenére nagy emberek voltak.

És Ön szerint hogyan lehet az, hogy Katona József a Bánk bán-t egy drámapályázatra írta és ott nem tartották nagyra? [irritated]
- Elolvasták és nem tetszett nekik. Volt némi igazuk. A Bánk bán, ha eltekintünk attól, hogy a később kialakult kánon ráhúzhatta a maga nemzeti elképzeléseit, nem túl jó dráma. Hihetetlen tehetséges szerző írta, fantasztikus színpadi érzéke volt, mint ez más darabjaiból ki is derül. A Bánk bán-ban kissé szerencsétlenül keveredik a klasszicista és a romantikus dráma jó pár eleme, és szegény rendezők aprófát pisilnek, amikor a hallgatózási jeleneteket valahogy meg kellene oldaniuk anélkül, hogy a nézőtéren kitörjön a röhögés. Más kérdés, hogy a díjazott drámák a Bánk bán-nál jóval gyengébb alkotások voltak. Mindig van valamilyen korízlés, és szeretik az ennek megfelelő, közepes darabokat díjazni. Vörösmartyval is megesett valami hasonló, a Csongor és Tündé-t nem mutatták be, mire ő felvizezte a témát a Fátyol titkai-ban - és azt már bemutatták.