Rúzsa Magdi: "Egyáltalán nem kommersz a zeném"

Vágólapra másolva!
Bár a siker igazi tesztje, az első saját album csak most jelent meg, a Megasztár három évadjának talán legnagyobb nyertese Rúzsa Magdolna lett. A vajdasági énekesnőnek már a műsor döntőjében elhangzott dalait tartalmazó lemez is hatalmas érdeklődést váltott ki, így borítékolható, hogy az igazi bemutatkozás is sokakat fog érdekelni. A Vendégszobában ennek megfelelően nagy volt a forgalom az énekesnő látogatásakor. Ahogy az lenni szokott, szóba került a Megasztártól kezdve a siker árnyoldalaig sok minden, és Magdi válaszai alapján úgy tűnik, beilleszkedett a sztársággal járó életmódba, és leginkább azt viseli nehezen, hogy ritkán láthatja a családot. Továbbá eloszlatta azokat a tévhiteket, miszerint túlzottan kis szerény lenne, sőt, kimondottan szeret rosszalkodni is.
Vágólapra másolva!

Egy ilyen szerény lány hogyan érvényesül ebben a könyöklős világban? Elég a tehetség? [jeremy69]
- Hát, azért nem vagyok én mindig annyira szerény, azt megtanultam, hogy ahhoz, hogy fenn tudj maradni, bizonyos helyzetekben neked kell ütni, mielőtt téged ütnek meg. Tehát talpraesettnek kell lenni, és akkor nincs semmi gond. És a véleményemet mindig szeretem kinyilvánítani, hogy mindenki tudja kivel áll szemben és mindenki tudja, hogy mit várhat tőlem.

Hogy viselted a szatír támadását? [_.and._]
- Ez a szatírtámadás valamikor nagyon régen történt, megpróbáltam nem gondolni rá aztán. Egyébként csak véletlenül kotyogtam ki egy újságírónak. De nyugi, azért annyira nem viselt meg.

Fontolgatsz-e valamilyen egyéb tehetségkutató műsorban részt venni? [az ELNÖK]
- Igazából nem. Én ezt szerettem volna csinálni, megkaptam, és most megpróbálok itt megmaradni.

Hogy viseled a kritikákat? [Metálka999]
- Én azt gondolom, hogy az emberek életében egy elég fontos szerepet betöltő dolog a kritika, és az az ember, aki nem tudja elviselni, az valamilyen szinten nem ebbe a világba való. Semmi sem tökéletes, mindenkinek más a véleménye és ezt el kell fogadni.

Nem akarsz a Playboyban szerepelni? [menedzser25]
- Nem igazán ez a célom.

Holnap lesz a szülinapod. Mi lenne számodra a legnagyobb ajándék? [adamplank]
- Nem tudom. Egy villa Hawaiin, két Ferrari, de talán egy is elég lenne, és ha ezt mind elhozod holnap, te leszel a legjobb barátom. De igazából most annak örülnék a legjobban, hogyha a nagymamám jobban lenne.

A Szulák-show-ban nem azt a képet adtad, ami kialakult rólad.... [vadmimoza]
- Miért nem azt a képet adtam? Jaj, tudom, gondolom, a ruhára gondolsz. Az a stylist műve, nem az enyém... Én hadakoztam!

Fontolgatod-e, hogy esetleg egy rétegzenésebb stílusú albumot is készítesz? [Körmölt pracli]
- Ez még a jövő zenéje, még nem tudom. Először szeretnék egy úgymond maradandó helyet szorítani magamnak. És aztán mikor már az emberek megszokták a zenémet, akkor lehet már művészkedni.