Miközben amin a műfelháborodás zajlik, az valójában ténykérdés, eldönthető az igen vagy nem irányába, az is igaz, hogy a baloldal megmondói, amilyenek Mérő és Péterfy-Novák is, olyan magasan helyezkednek el azon a bizonyos morális piedesztálon, hogy onnan belefér megvédeni állítólagos múltja miatt bántott celebet, de azért nem hagynak ki egy alkalmat sem, amikor jobboldali nők lekurvázásán lehet röhögni.
Ez az egyrészt-másrészt moralitás teljesen elfogadott a baloldalon, ugyanez élteti azt a logikát, ami szerint ökölbeszorított kézzel lehet üvölteni, hogy „Black Lives Matter”, de amikor azok a bizonyos életek az anyaméhben vannak, akkor már annyira nem számítanak.
A nőjogi aktivisták is vörös fejjel csapkodhatják a billentyűzetet, kiállva egy személyben az összes vélt vagy valós prostituált mellett, de igencsak nehéz helyzetben találhatják magukat, amikor definiálniuk kellene, hogy kit is védenek pontosan? Hiszen mit jelent az, hogy „nő", abban a világban, ahol nőket erőszakolt férfiak magukat nőnek vallva kerülhetnek be a női börtönbe?
A baloldali moralitás szerint a szerelem is csak szerelem, „love is love”, kivéve, amikor a férjedet szereted, a hazádat vagy esetleg istent.
Szerintük a „család az család”, de még mindig sumákolnak a napvilágot látott kiskorúakkal szexuális kapcsolatot létesítő iskolai dolgozók hírei körül, arról pedig, hogy ezeknek az ügyeknek LMBTQ vonatkozásai is vannak, hallani sem akarnak.
Elfogadás, szeretet, tolerancia, integráció, inklúzió... a baloldali moralitás alapja, persze sajátos értelmezésben. Kérdés, hogy erre az alapra mit lehet építeni.