Alföldi Róbert sajátos stílusa és művészete közismert. Megosztó személyének, rátarti gondolkodásmódjának túlzott egyedisége többnyire a társadalmi és az alkotói szféra perifériájára sodorja, ugyanakkor ezt egyáltalán nem bánja. Hol egy túlbuzgó rendező gúnyáját ölti magára, hol pedig előadóként, nagy élvezettel úszkál a meg nem értett, sértődött művész főszerepében, így szórakoztatva rétegközönségét. Legújabb rendezése, a július 1-én, az Átrium színházban bemutatott Az orvos című darabja is ezt támasztja alá, amelyben az identitás kérdéskörét boncolgatta nagy elánnal.
Robert Icke, a klasszikusok „továbbírására" szakosodott brit szerző-rendező, Arthur Schnitzer: A Bernhardi-ügy drámájának alapkonfliktusát felhasználva találta ki ezt az új, legmodernebb kori, heterokritikus adaptációt, amelyben a baloldali identitáspolitika kulcsfontosságú szerepet játszik, kiszolgálva ezzel nemcsak az LMBTQ összes betűjét, hanem a woke-ideológiát is.
A thrillerként reklámozott, de a műfaj stílusjegyeit magán nem viselő alkotás az identitás kérdésén túlmenően kiemelten foglalkozik az orvosi etikával és az antiszemitizmussal egy tragédiába torkollt önabortusz köntösébe csomagolva.A színdarab középpontjában az ízig-vérig orvos, Ruth Wolff professzor asszony áll, aki morális meggyőződése miatt nem engedi be a haldokló 14 éves lányhoz a család lelkészét. A kiskorú gyermek nem kapja meg a lelkét megszentelő kegyelmet, így fájó magányban és Isteni feloldozás nélkül tér meg teremtőjéhez. Ám, mikor az orvos és a pap összetűzésének felvételét publikálják az interneten, kitör a botrány. A háborgó nép a doktor bocsánatkérését követeli, de mivel a nő meggyőződése, hogy mindent jól csinált, a közvélemény addig szítja a tüzet, amíg a professzor asszonyt eltiltják a foglalkozásától és mindent elveszít, ami fontos számára.
Mint érezhető, a darab alapkonfliktusa éppen elég drámai, ám az alkotók nem elégedettek meg a professzor karaktergyilkosságának bemutatásával, tanítani is szerettek volna.
Az orvos bemutatja a social media torzító hatását, vizsgálja az alá- és fölérendeltségi viszonyt az emberi működés tekintetében, elénk tárja, hogy hogyan lett egy személyes konfliktusból társadalmi konfliktus és górcső alá veszi az identitás kérdéskörét is. Azaz állítás pedig, amelyet a darab nem volt rest hangsúlyozni, mely szerint, ha a kislány nem katolikus lett volna és nem titokban önmaga próbálkozik, hanem kórházban végzik el az abortuszt, akkor még mindig életben lenne – ez akár még keresztényhibáztatásnak, sőt a vallás ellen történő hergelésként is értelmezhető.
Mondják, hogy egy férfi színésznek mindig hálás dolog női szerepet játszani, hiszen akár még nőiesebben megformálhatja karakterét ellenkező nemű kollégájánál. A görögöknél ez bevált szokás volt, ugyanakkor ennél a darabnál másról van szó.
Alföldi rendezésében felcserélték a nemi szerepeket, így a professzor asszony szerepét László Zsoltra bízták, akit a darab során szoknyában, blúzban, blézerben csodálhatta a közönség. Az orvos partnerét, aki természetesen férfi volt, Parti Nóra alakította, Márton András pedig egy jelenet erejéig fekete nőt játszott. Emellett egy szexuálisan felajzott transznemű kislány karaktere is feltűnt a színpadon.
Kendőzetlenül érződött a darabon, hogy Alföldi valósággal lubickol az Icke adta szélsőségekben, ugyanakkor a premier napján elénk tárt mű enyhén szólva nem volt hibátlan.
Bár a darab bővelkedett karakterekben, de a szereplőket inkább identitás alapján különböztették meg, sem mint jellegzetes jellembéli jegyeikben. Milyenségüket – különösen a főszereplő személyiségét – elnyomta a konfliktusok sokasága: az alapkonfliktuson túl a darab helyet adott faji, vallási és nemi civódásnak is. A mű túl sokat akart mondani, ennek következményeképpen pedig elveszett a pregnáns értelem.
Summa summarum, Alföldi túlkomplikált, viszkózus identitáskurzusára mentőmellény nélkül veszélyes lenne beülni. A néző, ha nem figyelt kellőképpen – márpedig nem egy olyan pillanat volt, amikor lankadt a nagyérdemű érdeklődése – könnyen belefulladhatott az identitás és a vallás bonyolult kérdéskörébe. Pont ezért vétek lenne bornírtsággal vádolni a közönséget, mert az igazság az, hogyha csupán az abortusz kapcsán kitört vallási hajcihőt és a professzor karaktergyilkosságát taglalták volna, Az orvos fogyaszthatóbb darab lenne, de Alföldi identitást akart magyarázni. Erőszakkal a rétegközönségének a szájába akarta rágni, hogy az azonosságtudat tekintetében mi a látszat, mi a valóság, ki mit gondol magáról és ki kicsoda valójában.
Éppen ezért a darab utolsó negyven percét, csak a gender és a woke-ideológia iránti hízelgés indokolhatta. Volt ugyanis egy pillanat, amikor a feszültség oly annyira a tetőfokára hágott, hogy azt gondoltam, másokkal együtt: elérkeztünk a katarzis pontjára, ám a magasan indított labdát a pillanat tört része alatt lecsapták, és a darab haladt tovább megállíthatatlanul, még hosszú-hosszú, kegyetlen percekig.
Nem túl kegyes sors, egy hozzám hasonló színházkedvelőnek.