A Katona József Színház a Gyurcsány-párt tagjainak kedvezményt ad, az Örkény Színház meg a színpadon hergel a kormány ellen

Új értelmet nyert a posztmodern stílus az Örkény Színház Hat medúza egy tepsiben című darabjában. A színház stúdiójában megrendezett „mélytengeri gasztrohorrorját" – vagy inkább „szatírpassióját" – bármilyen perspektívából nézzük is, ugyanaz a konzekvencia vonható le: ömlesztett káosz egy fojtogatóan apró helyen. Egy színházszerető véleménye.

Az embert zsigereiből kiforgató, az egyén személyiségét meghasonlító Hat medúza egy tepsiben című darab (r. Fekete Ádám) az álmok abszurditását meglovagolva riogatja a szórakozni vágyót. A torz vízió különös és megmagyarázhatatlan érzéssel kúszik a néző bőre alá, őrjítő, megszűnni nem akaró viszketést eredményezve. Tud tehát valamelyest hatni, de ez még nem jelenti azt, hogy jó is. Sőt.

A mélytengeri gasztrohorrorként nevezett műnek – a darabban elrejtett néhány konkrét utaláson túl, amely a szerző vizigótokhoz történő makacs vonzalmáról tanúskodik – köze sincs a gasztronómiához. A Hat medúza egy tepsiben inkább közhelyes társadalomkritika, mintsem degusztáció. Ám, hiába a próbálkozás, hogy éles bírálatokkal minősítse a nemzet gyarlóságát, sikeresnek és hitelesnek nehezen nevezhető.

Máté, a gerincferdült influenszer, író komoly küzdelmek árán tudja csak elérni céljait. Az őt lenéző, gonosz polgárok nem tudják elfogadni másságát, és levakarhatatlan bélyeget nyomnak az életére. Tünde – apácakomika – nem kívánt terhessége súlya alatt roskadozik, Zsoltot pedig éppen a mű elején hagyta el a felesége, mert állítólag – jelentsen is ez bármit – „akkora nőcsábász, hogy még abban sem biztos, hogy ő a gyermeke apja".

Fellelhetők a darabban persze aktuálpolitikai utalások is, például

az antropomorf kutya, Szív az előadás során magzati szívhangokkal seftelt, Máté apja pedig Hír tv-t és Jóban Rosszbant nézett, alkohollal a kezében, miközben leégett körülötte a ház. Vagyis, a Mácsai Pál-féle, elég egyszerű Örkény Színház-világban egy végtelenül primitív ember.

Az apácakomika gyermekét egy fej káposztával szimbolizálták, amelyet színpadiasan egy szovjet gyártmányú háztartási centrifugában helyeztek el, így utalva az abortuszra.

A mai Magyarországon (Budapesten) játszódó történetet apró, egymáshoz nem illő ötletfoszlányokból fércelték össze. Fekete Ádám világában a tér-idő kontinuum relatív, a rendszert – mint egymással észszerűen együttműködő részek összessége – nem ismeri. A kusza történetszálakban sem fordulat, sem jellemfejlődés nem tapasztalható, továbbá értelmezhetetlen az „ájkídó-pizsamákba" öltöztetett színészek és a szürreális gyermekrajzokból alkotott díszlet viszonyrendszere is. Nem világos, hogy a fentebb említett szimbólumok miképp és hogyan tettek hozzá a történet dramaturgiájához, miközben már az első pillanattól pszichedelikus Late Night Show hangulatát árasztotta a szűk színpadtér.

A darabhoz mellékelt „munkafüzet" sem segít sokat a darab értelmezésében. (Miért is kell segédanyag egy színházi előadáshoz???) A harmincnégy oldalas, gazdagon illusztrált dokumentum hosszan taglalja és magyarázza a művet, valamint a szerző gondolatmenetét – ami a fentiek tekintetében is igencsak visszás. Mintha az alkotó maga is kételkedne darabja értelmezhetőségében, azért tartja szükségesnek a korántsem rövidke appendix csatolását. (E sorok – legalábbis e tekintetben – konzervatívnak mondható írója szerint a jó előadás ismertetőjegye, hogy kortól, nézőközönségtől és földrésztől függetlenül, poszt-posztmodern fogások és lábjegyzetek, munkafüzetek nélkül is ugyanazt a hatást éri el.) Avagy a füzetke maga is a színpadi mű része lenne?

Mindazonáltal a Hat medúza egy tepsiben – munkafüzettel vagy anélkül – mintha inkább a féktelen abberációról árulkodna, miközben mondanivalóját a titkok tajtékzó tengerébe veszti.

Sajnos nem jött át az „üzenet". Lehet, nekem kellene elmenni érte? Nem tudom megmondani, hogy ezért magamat hibáztassam, vagy a szerzőt.

Vagy a Katona József Színház-botrány idején a baloldalnak megfelelni vágyó Örkény Színházat?