A baloldali színházvilágban mindenki olyan, mint egy betépett alkoholista?

A Katona József Színházban játszott Kedd című darab már az első perctől fogva humoros szeretett volna lenni. A színésznek, fogalmazzunk finoman, nem túlságosan sikeres Kocsis Gergely drámaírással és rendezéssel próbálkozott ugyanis. Az eredmény: Kocsis Gergely pontosan olyan drámaíró és rendező, mint színész. Kritika.

Átlagosnak tűnő keddi napon, pontban nyitáskor találkozunk először szereplőinkkel a kortalan belpesti kiskocsmában. Főhőseink először klasszikus kocsmaarcoknak tűntek, ám hamar kiderült, hogy hellyel-közzel mindannyian művészlelkületűek. Muki a lecsúszott, a „semmi sem jön össze”, a „levetem magam a hatodikról” írócska, aki régóta legyeskedik már a pultos kislány körül, de szerelmük – hiába minden erőfeszítés – csak azért sem tud beteljesedni, mert már délben a kocsma parkettáját koptatta. Évekkel ezelőtt fellőtte magát az űrbe, ahol föld körüli pályára állt, s ott kering látszólagos tehetetlenségben. Közép-európai népbetegségben szenved: alkoholista. Fogadalma szerint csak egy meghatározott idő eltelte után nyúl az alkoholhoz, ezért addig kutyulékot kevertet a csapos kislánnyal – három kóla, egy fanta –, ezt hűti, rázza, kevergeti, egészen addig, amíg be nem toppannak a haverok – akik nem mellesleg kórustagok. Lustaságukról tanúságot téve fogadást kötöttek, amelyiküknek hamarabb kell meglátogatnia a mellékhelyiséget, az fog elmenni a húsért és a darálóért, ugyanis terveik szerint kolbászt fognak készíteni a kocsma kellős közepén. Természetesen a kolbásztöltés nemes tette, mely az ÁNTSZ-t úgy vonzza, mint vas a mágnest, érdeklődés hiányában – és az alkoholmámornak köszönhetően – a darab végére elmaradt.

Vegetatív állapotukból az rángatja ki őket, amikor egy nő betéved. A váratlan vendég nemiségén túl azért is érdekes félig részeg szereplőink számára, mert a nő nem beszélt magyarul, ám azt a mű során nem tudtuk meg, hogy tulajdonképpen ukrán menekült, vagy eltévedt német turista. Az időbeliség is hagy némi kérdőjelet, sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudom, hogy a Kedd című darab az orosz–ukrán háború kitörésekor játszódik-e vagy sem.

A humort főszerepbe helyező kocsmasztoriban a helyzetkomikum, a számtalan nevetségesnek szánt szófordulat – különösen az eszperente használata – kiemelt szerepet kap a darab egészében, jellemzően a cselekmény rovására. A mű kapcsán az elsődleges cél a szórakoztatás szeretett volna lenni. Nem sikerült. Ez sem.

Tulajdonképpen hálásak is lehetnénk, hisz’ a Leányka Söröző a belvárosi művésznépség szocialista időben ragadt elkeseredettségét tükrözte. A sípoló és zenélő italhűtő, a „békebeli” bútorok és a hiányzó, mégis könnyen odaképzelhető doh és alkoholszag, amely a hamisíthatatlan kocsmahangulat velejárója, a liberális művészvilág egyfajta önvallomása, coming outja. 

Hiába a rendszerváltás utáni elmúlt harminc év, a posztmodern takarójába bújtatott, a fejlődésre képtelen színházcsinálók lelkiekben még mindig a szocializmus örökségét cipelik.

A Kedd című darab ugyanis hiába próbált az alkotók által feltételezett közhangulatra reagálni – szerintük rossz a kedv, ezért igyekeznünk kell jobban lenni –, s ezáltal egy egész társadalom tükörképévé válni, a mű végére csak és kizárólag önnön társadalmi rétegük tükörképévé váltak.

És ez teljesen rendben is van – szükséges végre az önkritika!