Az olimpián csúnyán leégett, kengurus Raygun lett a világ első számú női breaktáncosa

Vágólapra másolva!
Raygun olyan, mint az ütős drog, nagyon nehezen lehet leszokni róla. Pedig már-már azt hittük, végleg elfelejthetjük a párizsi olimpián nulla pontos produkciót bemutató ausztrál breaktáncost, Rachael „Raygun” Gunnt. A Párizsban szinte nevetségessé vált hölgyet azonban a ranglista élére ugrasztotta a Sorttáncosok Világszövetsége (WDSF). Így lehet – az ébredési kultúra és a politikai korrektség hátszelével – az utolsóból elsővé válni.
Vágólapra másolva!

Mint ismert, Raygun kenguru, kígyó és több más egzotikus ausztrál állat mozgását próbálta utánozni a párizsi olimpiai pódiumon. Nem sok sikerrel, mert a versenyzőket értékelő ítészek egyetlen árva ponttal sem jutalmazták a hétköznapinak aligha nevezhető breaktáncot. Sőt, ausztrálok többsége szerint szégyent hozott az országra, annál is inkább, mert a népszerű amerikai showman, Jimmy Fallon és az énekesnő, Adele is megemlékezett a Raygun „táncáról”. Nem mellesleg az ausztrál versenyző a sydney-i Macquarie Egyetemen a breaktánc kultúrájából szerzett doktori fokozatot, és pártfogói igazi reformereként emlegetik.

Talán ez is sokat nyomott a latban, amikor a napokban a Sorttáncosok Világszövetsége a világranglista élére repítette. S mindjárt meg is magyarázta, a megmagyarázhatatlant. Azaz, hogy lehet az a legjobb, aki közröhej tárgya lett a játékokon. Szeptemberben a világ legjobb breaktáncos nőjének választották, miközben az olimpiai érmes Ami „Ami” Yuasa, Dominika „Nicka” Banevic és Liu „671” Qingyi még a rangsor közelébe sem ért.

A WDSF rögtön el is magyarázta a rangsor „működését”, mondván a sportoló elmúlt 12 hónapban elért négy legjobb teljesítményét értékelik. A párizsi olimpián nem lehetett ranglistapontokat szerezni, mert a játékokon – érthető okokból – korlátozták a résztvevők számát.

Az olimpiai kvalifikációs rendszer miatt nem volt ranglistaverseny 2023. december 31. és az olimpia között. Ez tette lehetővé, hogy a sportolók kizárólag olimpiai kvalifikációjukra összpontosítsanak. Így olimpiai játékok végére a ranglistaversenyeken elért eredményeket már nem lehetett figyelembe venni, ami ahhoz vezetett, hogy sok sportolónak csak egy versenyeredmény után alakulhatott ki a helyezése” 

szólt a WDSF kissé nyakatekert közleménye, amely legalább azt is sugallja, hogy a világranglistás helyezéseket nem szabad az olimpián elért eredmények fölé helyezni. „– A WDSF elkötelezett az átláthatóság és a méltányosság mellett a rangsorolási folyamatban. Bízunk benne, hogy ez a magyarázat megold minden aggályt a jelenlegi állás mögött meghúzódó módszertannal kapcsolatban.”

Mindenesetre sokak megnyugvására szolgálhat, hogy a breaktánc ausztrál doktora október végén lekerül a jelenlegi ranglistáról. Ettől függetlenül aprópénzre válthatja kétes megítélését, mert Raygunt összefüggésbe hozták olyan valóságshow-val, mint a Channel 10-en futó I'm a Celebrity, amelyben olyan hírességek is szerepelnek, mint a multimilliárdos Richard Branson vagy a 80-as évek popikonja, Boy George.

Azt hiszem, egy darabig nem fogok versenyezni. Nem igazán akarok reflektorfénybe kerülni” 

– nyilatkozta nem sokkal az olimpia után a The Project című ausztrál tv-műsornak Raygun. – „El kell telni egy kis időnek, mire megpróbálom újra elkezdeni a táncot. Nehéz időszakon vagyok túl, a tánc a gyógyszerem és a stresszforrásom is egy időben. De végre újra szabadnak érezhetem magam. Alig várom, hogy újra breakeljek, de nem hiszem, hogy gyorsan visszatérek a versenyzéshez.”

Ez bizonyára megnyugvással szolgál a breaktánc híveinek.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!