A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Szigorú szabályok az elbocsátottak kifizetésére

Vágólapra másolva!
Meglehetősen szigorú feltételek mellett igényelhetnek támogatást elbocsátott dolgozóik járandóságainak kifizetésére a központi költségvetési szervek a költségvetés céltartalékából - derül ki a Napi online cikkéből.
Vágólapra másolva!

A pénzt a felmondási időre járó bérre, végkielégítésre, 13. havi bérre, a 2007-ben amúgy is nyugdíjba vonulók esetén jubileumi jutalomra, a felmondási időre járó szabadság megváltására, illetve a korengedményes nyugdíjazáshoz kapcsolódó kiadásokra lehet elkölteni. Határozott jogviszonyok esetén csak akkor használható ez a forrás, ha azokból legalább egy év még hátravan. Csökkenti a támogatás összegét a betöltetlen álláshelyekre jutó, az intézmények költségvetésében szereplő bérkeret - írja a lap.

Márciusban derülnek ki a pontos összegek

A támogatást csak 2007-ben lehet felhasználni, és csak akkor, ha a segítségével elbocsátott alkalmazott pozíciója végleg megszűnik. Ha a költségvetési intézmény a felszámolt álláshelyet két éven belül visszaállítja vagy három éven belül a megengedetten felül bővíti létszámát, vissza kell fizetnie az idén a céltartalék terhére felvett elbocsátási támogatást. Így van ez abban az esetben is, ha a támogatásokat ellenőrző Központi Ellenőrzési Hivatal hibát tapasztal az igénybe vett összeg jogszerű felhasználásában.

A PM-től kapott tájékoztatás szerint az idei költségvetésben több mint 52 milliárd forint szerepel céltartalékként különféle személyi kifizetésekre. Az, hogy ebből mekkora lesz a leépítésekhez kapcsolódó kiadás, csak március végén derül ki.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!