A lap kint dolgozó vendéglátósokat, karszalag-ellenőrzőket és biztonsági őröket kérdezett. A beszámolókból kiderült: a legjobban a pultosok kerestek, ők a szétosztott borravalóval átlagosan 90 ezer forintra számíthattak. Bár volt olyan kocsma, ahol mindössze 30 ezer forint ütötte a pultosok markát, ez az összeg azonban inkább a ritkábban előforduló bérek kategóriájába tartozott - világlik ki a riportból.
Karszalag-ellenőrzők 500 forintos órabérért
Kevesebb pénz ütötte a karszalag-ellenőrzők market, akik óránként 500 forintért dolgoztak. Napi 10-12 óra munkával így 35 ezer forintot kereshettek meg, a biztonsági őrök fizetése szintén 500 forint volt, ehhez - ha épp étkezési idő volt - ingyenes ellátás is járt.
Az alkalmazók ezzel szemben milliós nagyságrendű összegeket kerestek meg. Az egyik vendéglátóipari egység üzemeltetője a lapnak elmondta: tapasztalatai szerint elég ügyetlen az, aki egy hét alatt nem tud 10 millió forintot összehozni. A bérleti díjak egyébként szintén milliós nagyságrendűek voltak.