A szakszervezetek képviselői elmondták: a rendőrök nincsenek könnyű helyzetben. bruttó jövedelmük a 2003-as szinthez viszonyítva 12 százalékkal csökkent. Emellett mind több az őket érő atrocitás, illetve tettlegesség - számol be a Népszabadság.
Katalógusban szabták meg a betölthető munkákat
Ha az atrocitást nem is, de a kereseti gondokat mindenképp megoldja a mellékállás, amivel kapcsolatban a legfőbb kikötés az, hogy vállalása ne feketén, és szigorúan a főnökök beleegyezésével történjék. A pluszmunka ezen felül nem mehet a hivatalos munka rovására, és nem sértheti a hatóság tekintélyét.
A problémák elkerülése érdekében a rendőrség összeállított egy katalógust, amelyből válogathatnak a pluszmunkára vágyók. A döntés után kérvényt kell benyújtaniuk főnökeiknek, az engedélyt pedig először maximum két évre kaphatják meg.