A képzések hatásával-hasznosságával kapcsolatban a megkérdezettek egyetértettek abban: mérni rendkívül nehéz, ugyanakkor például a készségfejlesztőké legtöbbször azonnal érezhető. "A prezentációs tréning elvégzése után a kollégák már láthatóan alig várják, hogy végre élesben is kipróbálhassák az ott tanultak" - avatott be Michalecz Dóra.
A tréning önmagában nem elég
A hazai cégek közül egyébként főleg a multinacionális-, és a nagyvállalatok fordítanak jelentős összegeket a munkatársak képzésére. A kisvállalatok többnyire csak egy-egy munkatársuk számára finanszíroznak meg bizonyos képzéseket - jutalomként a dolgozó addig elért eredményeiért.
A képzések rengeteg időt és pénzt emésztenek fel: egy tréning leszervezése minimum három hetet vesz el egy HR-es kolléga munkaidejéből, a költségek pedig több százezer forintra rúgnak. Bár kétségtelen, hogy ez az összeg egy idő után többszörösen megtérülhet: a dolgozók hatékonysága és motiváltsága ugyanis a tréningek hatására nagyban megnő.
Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy elvégzésüket követően a kolléga máshol hasznosítja megszerzett tudását. Éppen ezért a valódi eredmény eléréséhez egyéb motivációs- és munkatársmegtartó eszközök is szükségesek.
Oroszi Babett