Egy közelmúltban publikált tudományos vizsgálatban úgy találták, hogy a részt vevő szénanáthások fokozott rizikóval bírtak leukémia kialakulása tekintetében. Továbbá azoknál, akik a gyermekkorukban ekcémában szenvedtek, magasabb kockázattal fejlődött ki non-Hodgkin-limfóma nevű, nyirokrendszert érintő daganat.
A vizsgálatokat a svéd Karolinska Intézet kutatói végezték, és a BMC Public Health c. szakmai folyóiratban publikálták.
A kutatók 16 539 ikerpárt követtek 31 éven keresztül. A betegcsoport alapját a Svéd Iker Nyilvántartás által 1967-ben felvett adatbázis képezte, ahol az adatok között szerepeltek allergiára vonatkozó ismeretek is. A vizsgálat erősségét éppen ez adja: az allergia meglétére ugyanis nem utólag, a rák felfedezésekor kérdeztek rá, így az eredményt nem befolyásolták az esetleges emlékezési nehézségek.
A kutatók elgondolása szerint a jelenség hátterében az immunrendszer krónikus stimulációja (serkentése) állhat. A tartós aktivitás-fokozódás pedig a fehérvérsejtek számának és szaporodásának növekedéséhez vezethet, ami emelheti a rákos daganatot okozó mutációk előfordulását.
Más kutatók és eredmények azonban éppen arra mutatnak rá, hogy az allergiás megbetegedések védelmet jelentenek a rákos daganatokkal szemben. Feltételezésük szerint az allergiás szervezet immunrendszere gyorsabban és hatékonyabban ismeri fel és pusztítja el a rosszindulatú sejteket.
A két nézet eredményeinek értékelése és a valós helyzet kiderítése érdekében további vizsgálatok végzése indokolt.