Haltikka

Vágólapra másolva!
A tikka jellegzetes indiai étel: a húsdarabokat fűszeres joghurtban pácolják és sütőben vagy tandoorban (agyagkemencében) sütik meg. Szakácsunk, Kaldeneker György most a hagyományos csirke helyett a halból készült tikka receptjét ismerteti.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
1 evőkanál reszelt friss gyömbér, 4 gerezd fokhagyma, 2 db közepes méretű tengeri sügér, 1 pohár natúr joghúrt, 2 evőkanál olívaolaj, 2 teáskanál kurkuma, 1 evőkanál római kömény, 1 egész chili paprika, só

Elkészítése:
Éles késsel kaparjuk le a hal pikkelyeit, majd jól mossuk át kívül-belül hideg vízzel. Tegyük egy csepegtetőtálba, és hagyjuk, hogy jól lecsepegjen.

Vágjuk be két centinként a hal törzsét, majd kissé dörzsöljük be sóval. Tegyük egy kis tálkába a lereszelt gyömbért, adjuk hozzá a mozsárban összezúzott római köményt, a lereszelt fokhagymát és az összetört chilit. Kanalazzuk rá a joghurtot, csorgassuk rá az olívaolajat, majd az egészet keverjük jól össze.

Kenjük meg jól a halak mindkét oldalát a fűszeres joghurttal, majd tegyük egy olajjal kikent tűzálló tálba. Előmelegített sütőben 150 fokon süssük 20-25 percig.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Megsüthetjük kerti faszenes grillsütőben is: a bekent halakat tegyük a grillsütő rácsra, majd mindkét oldalát süsük 6-8 percig. Legfinomabb köret hozzá a faszénen, fóliában párolt zöldség.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!