Öngyilkosságot kísérelt meg Nógrádi Ádám

Vágólapra másolva!
Nógrádi Ádám - az olajtanúként ismertté lett Nógrádi Zsolt öccse - megpróbálta szerdán felakasztani magát - erősítette meg információnkat a Bács-Kiskun megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. A gyilkossággal gyanúsított fiatalembert jelenleg a megyei kórház pszichiátriai osztályán tartják megfigyelés alatt.
Vágólapra másolva!

Nógrádi, a gyors beavatkozásnak köszönhetően nem veszítette el az eszméletét, és a kihívott orvosnak sem volt beavatkozni valója. Ennek ellenére beszállították a megyei kórház pszichiátriai osztályára, ahol megfigyelés alatt tartják.

Az alezredes tapasztalata szerint, az ilyen esetekben, amikor kiszámítható, hogy nem lesz elég idő az öngyilkosságra, az őrizetesnek az a célja, hogy megszökjön. A sikertelen öngyilkosság után ugyanis arra számít, hogy olyan körülmények közé viszik, ahol kevésbé szigorú az őrzés, így könnyebbé válik a szökés. Ezért Nógrádit szigorúan őrzik.

Az őrök ellen ugyanakkor nem indul vizsgálat, mert szabály szerint jártak el, hiszen napi rutin, hogy valakit WC-re kísérnek, így előfordul, hogy cellatársa felügyelet nélkül marad egy rövid időre - mondta a szóvivő.

Nógrádi Zsolt szerint egyáltalán nem meglepő, hogy öngyilkosságot kísérelt meg az öccse, egy héten belül már a másodikat. A rendőrök bánásmódjáról személyes tapasztalatokat is szerzett férfi szerint, régen látta utoljára az öccsét, hiszen még a kéthetenkénti félórás látogatást nem engedélyezik neki. Nógrádi Zsolt szerint a rendőrség egyre kíméletlenebb a fiatalabbik Nógrádival, hiszen közeledik a november 27-i tárgyalás, ahol többen is a jelenlegi belügyminiszter ellen fognak vallani, azt állítva, hogy védelmi pénzt szedett.

[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!