A bejelentést az izraeli védelmi minisztérium közleményben erősítette meg, de kiemelte, hogy a távozás pontos időpontjáról még nem született döntés. A közlemény hozzátette, hogy a hadsereg a kivonulás után is körbeveszi a szóban forgó városokat.
A rádiójelentés szerint George Bush amerikai elnök kivonulási felszólítása nyomán Ariel Saron izraeli miniszterelnök úgy döntött, hogy a csapatok hagyják el Kalkilija és Túl-Karm városát, ahol amúgy sem ütköztek jelentős ellenállásba. Egyelőre nincs szó más elfoglalt városok elhagyásáról.
A hadsereg éppen hétfő este jelentette be, hogy a szintén a térségben fekvő Náblusz központját lényegében teljesen az ellenőrzése alá vonta. A rádió hozzátette, hogy a hadsereg az elsőként elhagyandó településeken befejezte a gyanúsított fegyveresek felkutatását és a fegyverek begyűjtését. Hivatalosan ezzel a céllal szállta meg a hadsereg március 29. után szisztematikusan a Jordán nyugati partján fekvő palesztin városok fontosabbjait.
Izrael hadműveletének keretében heves harcok folynak az említetteken kívül Náblusz, Dzsenín, Betlehem és Rámalláh városában is - utóbbi jelenleg a palesztin legfelsőbb vezetésnek ad otthont.
Korábban: