Kivégezték Hattáb merénylőjét

Vágólapra másolva!
Csecsenföldön hétfőn kivégezték azt a dagesztáni férfit, akit a szakadár erők vezetése Hattáb hadúr megmérgezésével vádolt. A golyó általi kivégzésről a katari hírügynökség adott jelentést a szakadárok "parlamentje", a súra katonai tanácsának közleményére hivatkozva, amelyet állítólag a csecsen fővárosban, Groznijban is terjesztenek.
Vágólapra másolva!

Az ITAR-TASZSZ által ismertetett jelentés szerint a kivégzettet Ibrahimnak hívták, és avar nemzetiségű dagesztáni lakos volt. A súra katonai tanácsának közleménye szerint Ibrahimot "árulás és a dagesztáni felderítéssel való együttműködés" miatt ítélték halálra, miután méreggel itatott át egy Hattábnak címzett küldeményt.

"A modzsahedek keze elér minden árulót, bárhol rejtőzzön is, és Allah törvénye szerint ítélkeznek felette" - hangoztatja a közlemény. A harmincas éveiben járó szaúdi (más források szerint jordániai) származású Hattábot áprilisban mérgezték meg. Előzőleg éveken át az egyik legismertebb csecsenföldi hadúr volt, aki erőszakkal terjesztette az iszlám szélsőséges, vahhábita tanait az Oroszországhoz tartozó kaukázusi köztársaságban.

Hattáb másfél évtizede folytatott "szent háborút" az oroszok ellen. Részt vett Afganisztánban az 1979-89-es szovjet megszállással szembeni ellenállásban, az 1992-97-es tádzsikisztáni polgárháborúban az iszlám ellenzéket támogatta, és sajtóbeszámolók szerint a muzulmán azeriek oldalán harcolt az Azerbajdzsánba ékelt, de többségében örmények lakta Karabahért 1988-94-ben vívott háborúban.

Az Egyesült Államok feltételezi, hogy Hattáb pénzügyi és egyéb kapcsolatot tartott fenn Oszama bin Laden szaúdi születésű terroristavezérrel.

Korábban:

Terroristanők kiképezése Csecsenföldön

Az oroszok egy csecsenekhez közeli szervezetet gyanúsítanak

Pokolgép robbant Vlagyikavkaz piacán

Amerika szerint a csecseneknek nincsenek titkos terveik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!