A rákoskeresztúri temetőben az október 23-i nemzeti ünnepen történt események miatt egy magánszemélytől csütörtökön feljelentés érkezett a Legfőbb Ügyészséghez, amit továbbítottak az illetékes rendőrségnek. Több incidens is történt ugyanis a Rákoskeresztúri Újköztemető 301-es parcellájánál szerdán; egy 150-200 fős csoport széttépte az MSZP koszorúját, és folyamatos fütyüléssel, bekiabálással próbálta meg belefojtani a szót az SZDSZ megemlékezőibe. A bekiabálók az 1956-ban halálra ítélt Mécs Imrét hazaárulónak nevezték.
A magánszemély a feljelentését egyébként egyidejűleg elküldte az országos rendőrfőkapitány részére is. A feljelentés tárgyát képező ügyben hatáskörrel és illetékességgel a rendőrség rendelkezik, erre tekintettel a feljelentést a Legfőbb Ügyészség elküldte azt a nyomozóhatósághoz - olvasható a közleményben.
Németh Lajos, az ORFK kommunikációs igazgatóhelyettese az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a szóban forgó feljelentés még nem érkezett meg a rendőrséghez.
Az egyik napilap pénteki számában Donáth Ferenc, Földvári Rudolf és Pomogáts Béla nyílt levelet intézett Polt Péter legfőbb ügyészhez. Ebben utalnak arra, hogy szerintük a politikusok elleni demonstrálás joga mindenkit megillet, azonban egyes helyszínek és egyes megnyilvánulások nem férnek bele a szabad véleménynyilvánítás körébe. A három aláíró hivatkozik a Btk. tavaly szeptemberben hatályba lépett szakaszára, amely szerint bűntettet követ el az, aki temetési helyet, temetkezési emlékhelyet, illetőleg temetőben vagy temetkezési emlékhelyen a halott emlékére rendelt tárgyat rongál meg. "Mint a törvényesség legfőbb őre, bizonyára már intézkedett is az ügyben, és megindította az eljárást, hiszen kis híján az Ön szeme előtt történt mindez a rákoskeresztúri köztemetőben. Amennyiben mégsem lett volna ideje az intézkedésre, úgy felkérjük, hogy cselekedjék" - olvasható a levélben.