A helyszínen dolgozó negyvenkét tűzoltónak sikerült eloltania a Belügyminisztérium központi épületének tetején vasárnap kora délután keletkezett tüzet - mondta az [origo]-nak Molnár Péter, a tűzoltóság szóvivője. A Roosevelt téri épület tetején jelenleg utómunkálatok folynak - jelentette az MTI.
Molnár Péter szóvivő a tűz keletkezéséről elmondta: a felújítás alatt lévő tetőn szigetelési munkálatok zajlottak és ismertetése szerint a tetőn dolgozó munkások éppen kátránylapokat fektettek le egy disznóperzselő segítségével, amikor a huzat egy szellőzőnyíláson keresztül beszívta a lángokat.
A tűzoltók munkáját nehezítette, hogy először a tetőszerkezet bádoglemezeit kellett felfeszíteniük ahhoz, hogy elolthassák a tüzet. Nehézséget okozott az is, hogy a tetőn nagy mennyiségű faanyagot tárolnak, amit a tűzoltóknak más helyre kell átrakniuk - mondta az [origo]-nak Molnár Péter, a tűzoltóság szóvivője. A tűzoltóknak daruval sikerült feljutniuk az épület tetejére.
A tűz keletkezésekor több munkás is a tetőn tartózkodott, személyi sérülés azonban nem történt - mondta Molnár Péter. A tüzet egy emelőkosaras járművel, valamint a lépcsőházon át, több vízsugárral folyamatosan oltották.
A Belügyminisztérium központi, Roosevelt téri épülete vasárnap kora délután gyulladt ki, a felújítás alatt álló tetőszerkezet alatt lévő szigetelőanyag, valamint a faburkolat kapott lángra. Lamperth Mónika belügyminiszter kétszer, 14 és 15 óra körül érkezett a helyszínre, és a tűzoltók szóvivőjétől tájékozódott az oltásról.
Fotó: Barakonyi Szabolcs