A Balatoni Hajózási Rt., amelynek többségi tulajdonosa huszonkét Balaton környéki önkormányzat, az idén többek között azzal a céllal emelte meg alaptőkéjét, hogy 400 millió forintos fedezetet teremtsen egy új vitorláskikötő megépítésére. Horváth Gyula vezérigazgató a Népszabadságnak elmondta: az új kereskedelmi kikötő ott épülhet meg, ahol a leghamarabb befejeződik az engedélyeztetés.
Bóka István, a terület országgyűlési képviselője szerint viszont a három versengő település közül Alsóörsön lehet a leggazdaságosabb az új kikötő üzemeltetése. Horváth Gyula ezzel szemben azt állítja, az új vitorláskikötőt mindegyik település maximális kihasználtsággal üzemelhetne, így a befektetés várhatóan mindhárom helyen hamar megtérülne. Bár az engedélyeztetési eljárás Alsóörsön kezdődött meg a legkorábban, hat éve, várhatóan mégis Keszthelyen fejeződik be leghamarabb. Az ügy érdekessége, hogy Bóka korábban Alsóörs polgármestere volt, az októberi önkormányzati választásokon azonban már Balatonfüreden indult és győzött.
Horváth ugyanakkor hozzátette, a jelenleg rendelkezésre álló pénz csak az alsóörsi beruházás 250-300 millió forintos költségét fedezné teljes egészében. A Népszabadság úgy tudja, hogy a keszthelyi kikötő építése a korábban tervezett 400 millió forint helyett mintegy 550 millióba kerülne, míg a legnagyobb - ötszázötven férőhelyes - siófoki kikötő kialakításához legalább egymilliárd forintra lenne szükség. Jelenleg azonban a siófoki önkormányzat büdzséjében nincs pénz a beruházás költségeihez való hozzájárulásra, ugyanakkor a város 300 millió forintot fordítana az új kikötő környékének infrastrukturális fejlesztésére.