Az I. kerületi önkormányzat által kiadott, január 20. és február 28-a közötti időtartamra szóló közterület-használatbavételi engedély a Vár jelentős részére szól. Az engedély kiadásával ezek a terek magánterületnek minősülnek, így a korábban bejelentett rendezvényekre kiadott engedélyek nem érvényesek - jelentette be Kökényessy Antal budapesti rendőrfőkapitány. Hozzátette: több szervezet is kért engedélyt, ám egyiket sem nevesítette.
A rendőrség pénteken értesítette mindazokat, akik korábban rendezvényt jelentettek be a Várba. Az említett szervezetek arról még nem tettek bejelentést, hogy az adott időpontban esetleg máshol meg kívánják-e tartani az eseményt.
A neonácinak tartott Vér és Becsület Kulturális Egyesület például február 1-jén akart megemlékezni az 1945. február 11-i kitörésben és az azt megelőző ostromban elesettekről.
A rendőrség közölte, hogy fellépnek azon szervezetek ellen, akik engedély nélkül a Várban felvonulnak.