Mohamed Mahdi Szaled iraki kereskedelmi miniszter kedd délelőtti sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy Iraknak fél évre elegendő élelmiszer- és gyógyszertartalékai vannak. A miniszter ugyanakkor azzal vádolta az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát, hogy megnehezíti az élelmiszer- és gyógyszerszállítmányok iraki városokba való eljuttatását.
Több európai kormányfő és Kofi Annan ENSZ-főtitkár is aggodalmát fejezte ki az ostrom alatt álló iraki városok helyzete miatt. Annan szerint Bászrában már humanitárius katasztrófa fenyeget.
A szövetséges csapatok vezetői ugyanakkor állítják: a dél-iraki Bászra és Umm Kaszr megszerzése is azért lenne fontos, mert ebből a két városból indulhatnának meg a segélyszállítmányok a háborús területekre. Umm Kaszr Irak egyetlen mélytengeri kikötője, így a segélyeket szállító hajók csak itt tudnak kikötni. Az Öböl-háború idején is ebből a városból indultak az "olajért élelmiszert" akcióban részt vevő teherhajók, és innen indultak útjukra a segélyszállítmányok is.
George Bush hétfőn a washingtoni Fehér Házban ismertette a háború költségeit. Az amerikai elnök - 30 napos háborúval számolva - 74 milliárd dollárt kért a hadműveletekre és az azokhoz kapcsolódó költségek fedezésére. Ebből 500 milliót fordítanának humanitárius segélyre Irakban. Ez a második legalacsonyabb összeg a háború költségvetésében. A hadműveletekre 44 milliárdot, míg munícióra 6,5 milliárdot kért Bush.