Október közepétől az ország déli részén használt - Szaddám portréjával díszített - dinárt és az ország északi, kurdok által ellenőrzött területén használt ún. svájci dinárt is új fizetőeszköz váltja fel - jelentette be hétfőn az iraki adminisztráció vezetője a BBC tudósítása szerint. Paul Bremer közölte: a régi pénzeket három hónapos átmeneti idő után vonják ki a forgalomból. A régi dinárt egy az egyben váltják, egy svájci dinár pedig 150 új dinárt ér majd.
Az új bankjegyeket várhatóan a brit De La Rue cég vezette konzorcium készítheti; a bejelentés után a társaság papírjainak árfolyama 9 százalékkal emelkedett.
Féléves költségvetés
Az országot irányító volt amerikai diplomata bejelentette azt is, hogy elfogadta Irak 2003 második felére vonatkozó költségvetését. A büdzsé főösszege 9 billió dollár, a bevételek fele olajexportból származik majd a tervek szerint.
Bremer a költségvetéstől az életkörülmények és a gazdaság normalizálódását reméli.