"Ideiglenes visszahelyezésről van szó, amivel a városi munkaügyi bíróság ideiglenes intézkedésének tettünk eleget, mert jogkövető magatartást kívánunk tanúsítani" - indokolta a döntést Szabó Károly. Az előzményeket felidézve elmondta, hogy idén márciusban a pedagógiai intézettől olyan, az intézmény programjainak ismertetésére hivatott CD-k kerültek ki iskolákhoz, illetve óvodákhoz, amelyeken pornófelvételek voltak.
A történtek miatt a közgyűlés május végi ülésén Kohajda Lászlót leváltotta intézményvezetői beosztásából - tette hozzá a megyei alelnök. Ismertetése szerint ezt követően Kohajda László a munkaügyi bírósághoz fordult, s noha a perben csak októberben várható ítélet, az első fokon eljáró bíróság ideiglenes intézkedésként elrendelte az igazgatói tisztségbe való visszahelyezését szeptember 15-i határidővel.
"Ezt a végzést a munkáltatói jogokat gyakorló megyei önkormányzat megfellebbezte, de mivel a fellebbezés elbírálása a mai közgyűlésig nem történt meg, ezért meghoztuk a leváltott igazgató ideiglenes visszahelyezésére vonatkozó határozatot" - mondta Szabó Károly. Hangsúlyozta: meggyőződésük ellenére döntöttek így, ugyanis a testület többségének változatlanul az az álláspontja, hogy "a CD kiadványnak minősül, amelynek felelőse van, az ominózus pornóképeket tartalmazó kiadványért tehát felelős az intézményvezető".