Isztambul, fagypont alatt

Török Tarkovszkij, így aposztrofálja a Messze rendezőjét egy kritikusa. Ha a melankólia és a Stalker meg a Tükör jelenetei egyértelműen meg is idézik Tarkovszkijt, legalább ennyi okunk van Ken Loachot vagy Mike Leigh-t emlegetni, a fagyos Isztambult látva az ő filmjeik ólmosan kilátástalan angol prolivilága rémlik föl, azzal a különbséggel, hogy a jelek szerint még a brit kültelken is több melegség és öröm bír megteremni, mint a Boszporusz partján.

Mehmet, a film fotográfus főhőse elvált ember, felesége épp most készül Kanadába áttelepedni második férjével. A férfi lakása viszonylag komfortos berendezésével (plazmatévé, számítógép) is igazi kopár szerzetesi cella benyomását kelti, falaiba, bútoraiba már beleivódott a magány, s csak idő kérdése, hogy lakóját sűrűsödő iszonyatába belefojtsa.

Ekkor lép be Mehmet életébe, résnyire nyitva az odúlakó ajtaját, egy másik ember. Egy falubelije, az anatóliai nyomor elől a nagyvárosban szerencsét próbáló unokaöccse költözik be hozzá. A futó látogatás azonban csak nem akar véget érni, s a furcsa pár, a mogorva fotós és a mihaszna naplopó sehogy sem bír egymásra hangolódni. Mehmet életének nem a barátság ad új értelmet, hanem a gyűlölet.

Csapdát állít semmirekellő, lusta és rendetlen lakótársának, akár a konyhájába bevackolódott egérnek, hogy megszabadulhasson tőle. A heppiend sokáig várat magára - lassú folyású, hosszan kitartott képekben megkomponált majd két órás filmet látunk - de végül csak összejön: Mehmet újra egyedül van, se feleség, se szerető, se kutya, se macska, se egér, se lakótárs nem zavarja többé lelki nyugalmát.

A Messze tökéletesen beteljesíti vállalt feladatát. Éles rajzú kettősportrét láttunk, az eltékozolt élet mindannyiunkat fenyegető minimalista horrormoziját.

Epres Viktor
magyar.film.hu