Hiteles a Népszavában megjelentetett 6-os számú karton, de ez nem bizonyítja azt, hogy a rádióelnök kapcsolatban állt volna az előző rendszer állambiztonsági szolgálatával - jelentették be Kondor Katalin sajtótájékoztatóján, amelyre két héttel azután került sor, hogy megtekintették az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában a rádióelnökkel kapcsolatos dokumentumokat. A rádióelnök szerint még nincs lezárva az ellene indított hadjárat, amely addig zajlik, amíg el nem távolítják posztjáról.
Kondor Katalin állambiztonsági szakértője, Bálint László szerint a hatos karton nem bizonyítja, hogy valójában megtörtént a beszervezés. Szerinte több adat, illetve pontatlanság arra utal, hogy csak papíron történt meg mindez. Így például a beszervezés dátuma - 1974. február 23. - és a karton kiállításának ideje - 1974. március 20. - között majdnem egy hónap van, miközben szigorú szabályok voltak a titkosszolgálatban arról, hogy a beszervezést követően három munkanapon belül nyilvántartásba kell venni a beszervezettet - állítja Bálint László, aki hozzátette: ezt mindig az operatív tisztnek kellett megtennie, akinek neve - Szalánczy Béla - két helyen is hibásan szerepel. Szerinte ez is azt bizonyítja, hogy nem történt valós beszervezés, mivel nem valószínű, hogy valaki hibásan írja le a nevét. Szalánczy maga is tagadta, hogy ő lett volna Kondor tartótisztje.
A szakértő kitért a Népszava hétfői cikkére is, amelyben Kondor állítólagos utolsó operatív tisztje nyilatkozott. Bálint szerint amennyiben valóban ez a férfi lett Szalánczy után Kondor operatív tisztje, akkor az átadás-átvételről nyilatkozatot kellett volna írnia a két tisztnek, illetve az új tiszt nevét is fel kellett volna tüntetni a kartonon. Ez azonban nem történt meg. A szakértő ugyanakkor azt is állította, hogy személyesen ismeri a nyilatkozó tisztet, akit "koncepciózus" emberként jellemzett. Megjegyezte azt is, hogy az illetőt több fegyelmi eljárás után végül eltávolították a titkosszolgálattól.
Kondor Katalin érintettségét egyértelműen bizonyíthatnák az általa írt hálózati jelentések vagy pedig az aláírásával igazolt beszervezési nyilatkozat, ilyennel azonban senki sem tudott előállni - mondta Bálint László, aki szerint nem elképzelhetetlen, hogy statisztikai okokból készítették Kondorról a hatos kartont, hogy ezzel javítsák a titkoszolgálat mutatóit.
A rádió elnökének szakértője arra is kitért, hogy a Népszavában közölt dokumentum több ponton eltér attól, amit a levéltárban nekik megmutattak, ennek ellenére egyértelmű, hogy ugyanarról a dokumentumról készült másolatról van szó.
Kondor Katalin a levéltár megkeresése ellenére nem nyilatkozik arról, hogy közszereplőnek tartja-e magát, mondván, döntsön erről a bíróság. Amennyiben ő vagy a bíróság elismeri a közszereplői mivoltát, elhárul az akadály az elől, hogy megismerhetőek legyenek a róla szóló iratok.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáráról szóló törvény meghatározza a közszereplő fogalmát, "az a személy, aki közhatalmat gyakorol, gyakorolt, vagy a közhatalom gyakorlásával járó tisztségre jelölték, illetve aki a politikai közvéleményt feladatszerűen alakítja vagy alakította". Kondor szerint a médiatörvénnyel ellentétes lenne, ha ő mint egy közszolgálati médium vezetője " alakíthatná a politikai közvéleményt". A rádió elnöke ugyanakkor felhatalmazta a levéltár vezetőjét arra, hogy ha létezik olyan dokumentum, amit átadtak Kondornak, de ő arról nem számolt be, akkor azt hozzák nyilvánosságra.