Mesél a tanya

Hajdu Szabolcs második filmje eredeti alkotás, melynek tartalmára és képi világára egyaránt a mindennapi és a szokatlan keveredése a jellemző. A történet és a helyszín adta egyszerűséget a filmben a stílusbeli bonyolultság ellenpontozza. A Tamara kedves, szórakoztató film.

Az alaphelyzet egyszerű, már-már banális. Egy nyugodt, isten háta mögötti tanya minimáldíszletében él az épp alkotói válságban lévő, frusztrált fotóművész feleségével és öccsével. Amikor megérkezik a tanyára az öcs barátnője, Tamara, a dolgok összekuszálódnak, az unalmas tanyasi élet hirtelen felbolydul. A változást csupán az állatok viselik sztoikus nyugalommal, akik mint mesélők, bevezetik a nézőket ebbe a bizarr és mulatságos kamaradrámába.

Már ebből is sejthető, hogy a film alapjául szolgáló egyszerű történet nem mindennapi módon van ábrázolva. A rendező a jelenetekben különböző műfajok, stílusok elemeit gyúrja össze, és mindezt olyan eredeti módon teszi, hogy a végterméket semmihez sem lehet igazán hasonlítani. Az pedig, hogy Hajdu ilyen mértékben el mert rugaszkodni az eddigi filmes hagyományoktól, már önmagában dicsérendő. Rövid burleszk-betétek, abszurd és helyzetgyakorlatszerű jelenetek váltják egymást a filmben, melyek ugyan néha indokolatlannak tűnhetnek, de az esetek többségében gond nélkül beilleszkednek a történetbe. Ezekben a sokszor színpadias jelenetekben végig érezhető, hogy a Tamara színdarabból lett film, és hogy a film végső képe kísérletek és improvizációk folyamán alakult ki. A szereplők kevésbé hús-vér figurák, inkább karikatúraszerű, tipizált karakterek, akiknek reakciói sokszor meglepőek, eltúlzottak, amin a néző rendkívül jól szórakozik.

Kulcsfontosságú karakter Tamara, az események mozgatórugója. A titokzatos nagyvárosi lány az elsőtől az utolsó pillanatig elüt a környezetétől: nem zavarja sem a kétméteres sár, sem a köves porút, elengedhetetlen kellékei a magas sarkú csizma és egy kis retikül, benne egy titokzatos kalapáccsal. A problémák ott kezdődnek, amikor Tamara egyéjszakás tartózkodását beláthatatlan időre meghosszabbítja, és bár a házimunkához semmi kedve, kezdi felettébb otthonosan érezni magát. Arról nem is beszélve, hogy ominózus csizmájával a házban fizikailag is maradandó nyomokat hagy. A kezdeti pozitív várakozásból és megfelelni akarásból így a vendéglátók hamar átcsapnak a másik végletbe: el akarják távolítani a lányt.

Nézzen sok csodálatos képet a Tamara című filmből!

Ahogy az előadásmód, úgy a film képi világa sem szokványos. A tanya hagyományosan kopár, száraz színvilágát élénk színek törik meg: az állatok, a ház és a ruhák különböző szokatlan, erős színekben (többnyire a vissza-visszatérő kékben és pirosban) pompáznak, ezzel téve meseszerűvé az egyszerű tájat. A film ritmusa magával ragad, bátran állíthatjuk, hogy elsősorban ez viszi az alkotást. A történet és a helyszín mozdulatlanságába a gyakori kameramozgatás, a hosszú svenkek és fahrtok visznek lendületet. Ez a lendület a körbepásztázó kameramozgásnak köszönhetően még akkor is töretlen, amikor a szereplők szinte mozdulatlanul, egy helyben ülnek. A ritmust tovább erősíti a kiváló zene és természetesen a narráció, a tanya állatainak szájából, akiknek halandzsanyelve sokszor már-már a zene részét képezi. A remek képek, a ritmus és a zene összhangja nem egy maradandó jelenettel ajándékozza meg a nézőt.

A Tamara triviális tartalmát a megjelenítés stilizáltsága ellenpontozza. A kettő közül a stílus lesz igazán maradandó, de a történet adta lendület is bírja a film végéig, mely szerencsére pont annyira hosszú, hogy nem válik unalmassá. A gyönyörű felvételek és a magával ragadó ritmus mellett finom humor is jellemzi a Tamará-t, de elsősorban nem a jól vagy néha kevésbé jól eltalált gegek, hanem a film hangulata, kedvessége adja meg azt a pluszt, amitől a néző végigmosolyogja a vetítést.

Meller Anna