Az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága elvetette a hibrid hajtású gépkocsik számára nagyobb adókedvezményt bizosító javaslatot. A testület két olyan ellenzéki módosító indítványt tárgyalt, amely az elektromos motorral segített benzines hajtású kocsik árainak csökkentésére irányult.
Az egyik javaslat a hibrid autók áfamentességét célozta, a másik pedig a regisztrációs adót csökkentette volna le a felére.
Kovács Tamás, a pénzügyminiszter tanácsosa elmondta, hogy az áfamentességet az EU csak bizonyos termékkörre engedélyezi, a hibridautók pedig nem tartoznak egyikbe sem. A tanácsos a regisztrációs adó csökkentését azért nem tartja ésszerűnek, mert a hibridautókra már vonatkozik egy kedvezmény, amelynek mértékénél a módosító javaslat érvényesülése esetén nagyobb teher rakódna néhány "zöldautó" kategóriára. Mivel a jelenlegi, hibrid és egyéb zöld hajtású autókat illető egységes kedvezmény 158 ezer forint, a 2500 köbcentiméteres hibridautóknál pedig a regisztrációs adó fele 358 ezer forint lenne - mutatott rá Kovács Tamás.
Az áfa-mentességről szóló javaslat egyharmados támogatottságot kapott a bizottságtól, a másik előterjesztést viszont végül senki sem támogatta.
Az előbbi indítványt benyújtó Parragh Dénes fideszes képviselő elfogadva az érveket, kérte a kormányt, hogy ha nem is ezekkel a javaslatokkal, de más más módon segítse elő a hibrid autók adójának csökkentését.
Illés Zoltán (Fidesz) adatai szerint jelenleg 150 ilyen típusú autót üzemelnek Magyarországon. Ez a szám jelentősen megnövekedne, ha a Német- és Franciaországban alkalmazott kedvezményeket bevezetnék. Orosz Sándor, a bizottság szocialista alelnöke egyetértett a hibridautók elterjesztésének szándékával és azzal, hogy megoldást kell találni az árak csökkentésére.