Szikszón Panyik József, a Fidesz, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Kisgazda Szövetség, a Fidelitas és a Magyar Igazság és Élet Pártja közös polgármesterjelöltje 1460 szavazatot kapott vasárnap, míg Füzesséri Józsefre, az MSZP-SZDSZ közös jelöltjére 1475-en voksoltak. A nem hivatalos végeredmény szerint így Füzesséri József lett az abaúji város új polgármestere.
A választási bizottság egyik, neve elhallgatását kérő tagja azt nyilatkozta, hogy Panyik József felesége élt panasszal a helyi választási bizottságnál. Állítása szerint az MSZP jelöltje pénzt fizetett néhány voksolónak, hogy az ő neve melletti karikába ikszeljenek.
A választási iroda vezetője azt mondta: döntésük nem jogerős, a határozat ellen a területi választási bizottsághoz lehet fellebbezni.