A Richter 12 milliárddal növelte profitját

Vágólapra másolva!
A várakozásoknak megfelelően 12 milliárd forint nettó profitot ért el a Richter 2006 harmadik negyedévében, így az első kilenc hónapi mérlegszerinti nyeresége 43,6 milliárd forint lett. A Richter azonban azt is jelzi a gyorsjelentésében, hogy a megszorítások miatt rosszabb feltételekkel lehet számolni a jövőben. Jövőre akár 7 milliárd forinttal is csökkenhet a Richter profitja, ha a kormány elképzelései szerint szorongatják meg a gyógyszergyárakat, ami példátlan - mondta Bogsch Erik, a Richter vezérigazgatója kedden sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Első látásra nagyon szépek a Richter első háromnegyedévében elért számai, ugyanakkor mélyebben megnézve már vannak gondok. Például az elmúlt 14 évben most fordult elő először, hogy a Magyarországi bevételek csökkentek a bázishoz képest - mondta Bogsch Erik, a Richter vezérigazgatója kedden a gyorsjelentést értékelő sajtótájékoztatón.

Kedvezőtlen, még, hogy Oroszországban több terméke is lekerült a Richternek a támogatott listáról, ami azt jelenti, hogy az idei évre becsült 40 millió dolláros bevétel becslésük szerint 25 millió dollárral kisebb lesz.

A Richter kedden közzétett gyorsjelentésében az olvasható, hogy a cég vezetői jó eredménynek tartják a 2006 első kilenc hónapjában elért számokat. Az árbevétel tekintetében az export árbevétel ellensúlyozta a hazai piacon bekövetkezett kedvezőtlen változásokat. Januártól szeptember végéig az árbevétel130,2 milliárd forint volt, ami 25,4 százalékos növekedést jelent 2005 első három negyedévéhez képest.

A cég növekedési stratégiájának egyik legfontosabb eleme nőgyógyászati termékpalettájánakfejlesztése. E készítmények értékesítése a Társaság eladásainak 29 százalékát tette ki.

A magyar piacon 2006 első kilenc hónapjában a Richter árbevétele 27,3 milliárd forint volt. A jelenlegi makrogazdasági feltételek, és a kormány nemrégiben hozott intézkedései következtében azonban kedvezőtlenebb gazdasági környezettel kell számolnia a Richternek a közeljövőben.

Az exportból származó árbevétel 2006 első három negyedévében 482,7 millió dollár volt, ami jelentős mértékű, 26,3 százalékos emelkedést jelent egy év alatt. Az első kilenc hónap konszolidált árbevétele 158,677 milliárd forint volt, ami 26,8 százalékos növekedést jelent a bázisidőszakhoz képest.

Az üzleti eredmény 2006 első kilenc hónapjában 35,8 milliárd forintot tett ki, ez 37,8 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakával összehasonlítva. A mérleg szerinti eredmény a vizsgált időszakban 43,6 milliárd forint volt, ami 42,6 százalékos emelkedést jelent az előző év első kilenc hónapjához viszonyítva.

A teljes részvényszámra vetített egy részvényre jutó eredmény a rendkívüli és az egyszeri tételek nélkül számítva a vizsgált időszakban 2341 forint volt, ez 42,6 százalékos növekedést jelent a bázishoz.

Mi várható a megszorítások miatt

A gyógyszertámogatással kapcsolatos új adó bevezetése a termelői ár utáni támogatás 14-16 százaléka lesz. Ez az alacsony díjú tételeknél azt jelenti, hogy 7 százalékos nyereség miatt e termékkör átmegy veszteségbe. A Richter számításai szerint a magyar gyógyszergyártókat 20 milliárd forint adóval terheli meg a kormány, ami összességében 10 milliárd forint veszteséget jelent a magyar piaci szerplőknek ez pedig a vezérigazgató szerint példa nélküli beavatkozás.

A Richter szintjén 3 befizetés tétel van a jelenlegi tervek szerint. A másik a regisztrációs díj, ami minden orvoslátogató után egyszeri tételként 5 millió, és évente újabb 1 millió forint.

Jelenleg 320 milliárd forint a gyógyszerkassza tervezett kiadása. Várhatóan idén 80 milliárddal lesz több. Mindez a Richter esetében azt jelenti, hogy az első adó 3,3 milliárd forintot fizet be a Richter, az orvoslátogatás 700 millió forintot jelent, a szolidarítási adó pedig újabb 3 milliárd forintos terhet jelent. Így a becsült eredménykiesés 7 milliárd forint, ami azt jelenti, hogy a cég tőzsdei értéke jelentősen esni fog, és ezzel az állami vagyon 30 milliárd forinttal is csökkenhet.

Bogsch Erik azt is kifogásolta, hogy miért a Richter fizeti meg a számlát amikor a veszteséget nem ez a társaság okozza.

Fontosabb pénzügyi mutatószámok

MFt

M$

2006.

2005.

Növekedés

2006.

2005.

Növekedés

szeptember 30.

9 hó

%

szeptember 30.

9 hó

%

Összes árbevétel

130.163

103.804

25,4

610,8

530,7

15,1

Bruttó fedezet *

81.729

63.669

28,4

383,5

325,5

17,8

Üzleti eredmény

33.663

25.223

33,5

157,9

129,0

22,4

Pénzügyi eredmény

8.195

4.932

66,2

38,5

25,2

52,8

Adózás előtti eredmény

41.858

30.155

38,8

196,4

154,2

27,4

Adózott eredmény

42.055

30.155

39,5

197,3

154,2

28,0



Forrás: gyorsjelentés

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!