A Microvision cég még fejlesztés alatt álló kivetítője olyan kicsi, hogy be lehet építeni majd hordozható eszközökbe, így például mobiltelefonokba és PDA-kba is. A fejlesztő azt ígéri, a miniprojektor alkalmazásával át lehet majd lépni a kütyük apró méretű beépített kijelzője által jelentett határokat. Az új találmány ugyanis egy noteszgép képernyőjének nagyságában tudja kivetíteni a képet, hogy az már internetezésre, filmnézésre, vagy fotók nézegetésére is alkalmas. A Microvision reményei szerint további fejlesztéseket követően a találmány akár egy nagyképernyős tévéhez hasonló kép vetítésére is alkalmassá tehető.
Bár a megoldás pontos műszaki paraméterei még nem ismertek, a cég közlése szerint a megoldás nagyon jó minőségben, éles, akadozás-, és pixelmentes képet tud vetíteni csaknem bármilyen felületre. Az eszköz ára egyelőre nem ismert, a Las Vegas-i szórakoztatóelektronikai kiállításon pedig csak a miniprojektor prototípusát fogják kiállítani.