A rendőrség arra kérte a Baján talált emberi maradványokat vizsgáló antropológus szakértőt, hogy mindenekelőtt azt állapítsa meg, milyen régóta feküdtek a földben a csontok. Így lehet ugyanis majd eldönteni, időben egyáltalán lehetséges-e, hogy a csontok a 11 éves korában, 2000-ben eltűnt Till Tamás földi maradványai-e - tájékoztatta az [origo]-t csütörtökön Mihályné Bornemissza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A fiú jelenleg is nemzetközi körözés alatt áll, de a biciklijét több mint hat éve megtalálták annak a helynek a közelében, ahonnan most a csontok előkerültek. A rendőrség már korábban is kutatott a környéken holttest után, de nem találtak semmit. Mihályné szerint ez a terület régen bokros, gazos, elhanyagolt volt, nemigen jártak arra emberek. Nemrég azonban építkezés kezdődött, és a földmunkálatok során fordította ki a földből a maradványokat a munkagép.
A rendőrök előzetes megállapítása szerint nem csak egy gyerek, hanem egy felnőtt csontjait is ott rejtették el. A Bács-Kiskun megyei szóvivő elmondta: egyelőre még nem tudják, ki lehetett az a felnőtt, de a csontok kora ebben is segíthet. Amint kiderül, mikor halt meg az illető, a rendőrség utánanéz, abban az időben kiket tartottak nyilván eltűntként, és kik azok, akik azóta sem adtak magukról életjelet.