"A sörgyárosok január 1-jén még úgy döntöttek, hogy nem hárítják át a fogyasztókra az ÁFA 3 százalékos emelését, de ezúttal nincs más választásuk" - jelentette ki az AFP-nek Kai Schürholt, a német sörgyárosok szövetségének elnöke. Az áremelések május 1. körül várhatók.
A komlóból előállított maláta a sör egyik alapanyaga, és tonnájának ára a tavalyi 200 euróról 400 euróra növekedett. Ezt ugyan részben a rossz 2006-os termés magyarázza, de a fő oka az, hogy a termelők szemében mind kevésbé vonzó a komló: vetésterülete évente 5 százalékkal csökken Németországban.
A 12 millió hektáros német vetésterületből ma már 2 millió hektáron "energetikai növényeket" termesztenek. Manfred Weibauer, a német malomipari szövetség elnöke ezért az ilyen kultúráknak nyújtott támogatás csökkentését sürgeti. "A kormány nem helyezheti az energetikai biztonságot az élelmiszerbiztonság elé" - hangoztatja Weibauer.
A sör mellett a kenyér is drágulhat Németországban
Az ipari pékségek szövetségének elnöke a Wirtschaftswoche című hetilapban azt jósolta, hogy "a közeljövőben" elkerülhetetlen lesz a kenyér árának 10 százalékos emelkedése is. A bioüzemanyagok termelése Németországban és az Európai Unióban is támogatást élvez: az EU tervei szerint 2020-ben a járművek üzemanyag-fogyasztásában arányuknak el kellene érnie a 10 százalékot. A parasztszervezetek viszont vitatják, hogy a biodízelre való átállás kizárólagos magyarázat lenne a sör vagy a kenyér árának várható növekedésére.
A komló vetésterülete azért csökken - hangoztatta Jens Rademacher, a német mezőgazdasági termelők szövetségének egyik illetékese -, mert a sörgyárak évről évre kevesebbet akarnak fizetni ezért a növényért, és így ez a kultúra már nem eléggé jövedelmező. Véleménye szerint az élelmiszeriparnak - akár tetszik, akár nem - fel kell készülnie arra, hogy a gabonatermés felvásárlásánál a jövőben számolnia kell a bioüzemanyag-gyártók versenyével.