Demszky Gábor a tanácskozást követő sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, ötpárti támogatással Budapest a nevét adta az olimpiához, és hozzáfűzte, hogy december 31-ig hozzák meg a végső döntést az ötkarikás játékok lehetséges helyszíneiről.
A szóba jöhető területek közül a Puskás Ferenc-stadion és környéke, valamint a Duna menti városrehabilitációs részek a "befutók", Demszky Gábor szavai szerint "e két összefüggő területet kell rendbe tenni, felépíteni a szükséges létesítményeket", míg a tartalékszerepre a Csepel-sziget északi része a jelölt.
A főpolgármester hangsúlyozta, hogy az olimpia megrendezésénél nem Budapest, hanem az ország sikere a tét. Külön méltatta a BOM-nak mint civil mozgalomnak a kezdeményező szerepét, jelentőségét, a 2020-as olimpia Budapestre hozataláért kifejtett tevékenységét.
Kamuti Jenő, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára örvendetesnek tartja, hogy a Fővárosi Közgyűlés is foglalkozott az olimpiarendezés gondolatával, azt ugyanakkor sajnálatosnak tartja, hogy az ülésre nem hívták meg a pályázat beadására egyedül jogosult MOB képviselőjét.