Vágólapra másolva!
Egyelőre nem tudni biztosan, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség meghosszabbítja-e Várhidi Péter decemberben lejáró szerződését, a szövetségi kapitány mindenesetre az [origo]-nak beszélt a 2010-es világbajnokság selejtezőjében a mieinkre váró ellenfelekről, elemezte a válogatott továbbjutási esélyeit, valamint az irányítása alatt formálódó együttes első évét is értékelte.

Várhidi szerint a selejtezőbeli ellenfelek közül a portugálok, a svédek és a dánok nagyjából azonos játékerőt képviselnek, ennek következtében több döntetlen és keresztbeverés is várható a csoportban, ami a magyarok malmára hajthatja vizet.


A portugálokról azt gondolja, az Európa-bajnokságon való szereplésük alapvetően meghatározhatja a jövőjüket, Svédország esetében Ibrahimovic kikapcsolását tartja kulcsfontosságúnak, Dániának örül, Albániát viszont mindenképpen szerette volna elkerülni. Azt jósolja, Máltának is szerepe lesz a végső sorrend kialakulásában, mert néhány pontot biztosan elcsíp majd hazai pályán a csoport papíron leggyengébb csapata, kérdés, hogy ki ellen.

A 2007-es év Várhidi várakozásának megfelelően alakult, a hét győzelem és hét vereség a kapitány szerint tökéletés mérleg a csapatépítés első évében - nem véletlen, hogy a közvélemény kitart a válogatott mellett. Jövőre már az eredményességet is fontos tényezőnek tartja, ahhoz viszont elengedhetetlen, hogy a külföldön edződő fiatal játékosok a klubcsapataikban is több lehetőséget kapjanak, ennek érdekében a menedzsereknek vagy akár a hazai vezetőknek is kell lépéseket tenniük.

Ami az egyes posztokat illeti, Várhidi úgy gondolja, Fülöpöt versenyre kell késztetnie a keret többi kapusának, a védelem jobb oldalán jól állunk, középen azonban egyelőre nem tudja, hogy mi lehet az üdvözítő megoldás. A hátsó alakzat bal oldalán szintén nem túl rózsás a helyzet, csakúgy mint a védekező középpályás posztján, ahol csak Vass Ádám felel meg a kapitány kívánalmainak.


Támadó fronton már sokkal több a használható játékos, a középpályán Gera, Hajnal és Buzsáky viszi a prímet, elöl pedig idővel Hrepka és Németh Krisztián és szóba jöhet Priskin mellett, neki azonban nagy problémája, hogy továbbra sem játszik a csapatában. Dzsudzsák Balázsról Várhidi azt gondolja, az utóbbi időben megrekedt a fejlődésben, Hollandiába szerződése azonban pozitív változást hozhat a játékában.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!